Mostanra már bizonyára észrevetted, hogy a megbocsátás A csodák tanításának egyik központi témája, ezért újra és újra szóba kerül. Nem csak azért, mert annyira fontos, hanem azért is, mert az egónk minden erejét latba vetve ellenáll annak, hogy valóban a megbocsátás felé forduljunk. Miért teszi ezt?
De ez a feladat olyan hatalmasnak tűnik, hogy gyakran fogalmunk sincs, hogyan kezdjünk hozzá.
Teréz anyához, Gandhihoz, Nelson Mandelához hasonlítjuk magunkat, és arra gondolunk: Hogy jövök én ahhoz, hogy ilyen rendkívüli tetteket hajtsak végre?
Ez a gondolat ráadásul mély bűntudatot is kelt bennünk, mert úgy véljük, valami helyrehozhatatlan és rettenetes dolgot követtünk el.
Az állandó bűntudat miatt elítéljük és rossznak tartjuk magunkat. Ez egy annyira elviselhetetlen érzés, hogy másokra vetítjük, remélve, hogy ezzel megszabadulunk tőle.
Ha most azt gondolod, hogy nem, te nem versenyzel, akkor érdemes mélyebben magadba nézned. Sajnos mindannyian versenyzünk: arra vágyunk, hogy minden összehasonlításból győztesen kerüljünk ki: nekünk jusson több figyelem, elismerés, öröm, boldogság, anyagi jóllét, egészség, okosság, és még egy csomó minden.
Igen ám, de ez a gondolkodás egy alapvető tévedésen alapul, és így válik a boldogságtól visszatartó, régi mintává. Hiszen azt feltételezi, hogy nálam és csak nálam van az igazság. Én tudom, hogy a dolgokat miképpen kell jól csinálni, így nyilván én tudom azt is, hogy mikor követ el hibát valaki. Tehát ilyenkor az a dolgom – akkor cselekszem helyesen -, ha erre a hibára felhívom a figyelmet.
Tegyük fel, hogy elindulsz otthonról, és hiába sietsz a busz után, a sofőr nem vár meg, hanem az orrod előtt becsukja az ajtót.
Amikor dühöngve felszállsz a következőre, már késésben vagy, így a szorongás is megjelenik, amitől még idegesebb leszel, így ingerülten rászólsz a melletted álló tinédzserre, hogy mi a fenének kell olyan hangosan hallgatnia a zenét.
Ezután pedig egy 14 pontos összefoglaló következik A csodák tanítása legfontosabb alapvetéseiről.
Ebből a 14 pontos összefoglalóból készítettem neked két ajándékot is. 🙂
Minden feszültségünket és bánatunkat az okozza, hogy az eddig kialakult, a múlt tapasztalataira épülő szűrőinken keresztül nézzük a világot. Ez határozza meg, hogy miképpen viszonyulunk önmagunkhoz és másokhoz, hogy mi az, aminek örülünk, és mi az, amitől félünk.
Ahhoz, hogy bármi másképp legyen, mint ahogyan most van, az szükséges, hogy másképp gondolkodj és másképp cselekedj.
Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy bizonyos szokásokat elhagysz, másokat pedig elkezdesz. Ha például minden nap elolvasod ezt a fohászt, akkor az máris egy olyan új szokás, amely ahhoz vezet, hogy erősödjön az isteni gondviseléssel való kapcsolatod, és szeretetteljesebbek legyenek a tetteid.
Jelen eszmék bármelyike önmagában is elegendő a megváltáshoz, ha igazán a magadévá teszed. Bármelyik eszme elegendő ahhoz, hogy veled együtt magát a világot is megszabadítsa minden kötöttségtől, és ismét előhívja bennünk Isten emlékezetét.
Ez a gondolat nem jelent semmit – ez csak egy gondolat. Nem írja le a valóságot, mert azt (egyelőre) nem vagyok képes érzékelni. Azt mutatja csak meg, hogy mi zajlik az elmémben éppen most: össze-vissza gondolok mindenfélét.
Amikor élő a kapcsolatod isteni valóságoddal, akkor folyamatosan áramlik hozzád mindaz, amire szükséged van ahhoz, hogy az életedet úgy élhesd, hogy abban a legnagyobb örömödet leld. Minél erősebb ez a kapcsolat, annál ritkábban kell a saját kezedbe venned az irányítást.
Az egómnak
rendkívüli módon tetszett az az időszak, amikor azt gondoltam, mindent tudok,
és mindent értek. Sőt, úgy véltem, nálam, és csak nálam van mindennek a tudása.
Ha valakinek kérdése van, csak forduljon hozzám bizalommal, én biztosan tudom a
választ. Mindent meg tudok oldani, mindent el tudok rendezni, és mindent meg
tudok válaszolni. 
Aztán ahogy egyre többet használtam ezt a kifejezést, úgy foszlott semmivé az ellenállásom, mert ráébredtem, hogy e különbségtételnek semmi jelentősége nincs. Ezek csak olyan szavak, amelyek itt, az illúziók világában talán különböző dolgokat jelölnek, de a valóságban mind ugyanazt jelentik:
Tehát nem arról van szó, hogy valaki más döntene arról, hogy „halálom után” hová kerülök. Hanem arról van szó, hogy minden egyes pillanatban én magam döntök arról, hogy a mennyországot vagy a poklot tapasztalom meg – itt és most, ebben a testben, ezen a földön.
Ezek olyan kérdések, amelyek talán már benned is felmerültek, és amelyekről gyakran beszélgetünk az online műhelyekben és a személyesen találkozó csoportokban. A jó hír az, hogy A csodák tanításából egyértelműen kiderül a válasz.
Körülbelül harminc perce beszélgettünk, amikor megéreztem. Megéreztem a zsigereimben, hogy Hédi mennyire szép. Hirtelen nem azt láttam, amit a szemem mutatott nekem, hanem valahogy mélyebbre hatoltam, és egy másik, belső látással megéreztem az ő valódi lényét.
Korábban én is azt gondoltam erről, amit talán te is: ez a szó egyértelműen az egyházi meghatározások közé tartozik, és olyan embereket értünk rajta, aki kiválasztottak, különlegesek, és olyan dolgokat tesznek, amelyekre más képtelen lenne. Ráadásul a szenteket „avatják”, tehát valamilyen külső döntéstől is függ, hogy valaki szentté válik-e, vagy sem.
Sokáig tévedésben voltam, mert azt hittem, hogy amikor „Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert”, akkor a testemről és az egómról van szó. Ezért gondoltam először én is azt – amit sokan mások -, hogy Isten emberi kinézetű és emberi tulajdonságokkal rendelkezik.
