Fohász a továbbutazóért

"Most megnyitom a szívem, hogy meggyógyulhasson. 

Megengedem magamnak, hogy átérezzem azokat a mély érzelmeket, amelyek most kitöltik a lényemet, és tudom, hogy fájdalmamban nem vagyok egyedül. Az együttérzés angyala itt áll mellettem. 

Biztonságban vagyok, miközben gyászolok, és tudom, hogy Isten szeretetéből – amely most is körbevesz – vigasztalást nyerek.

A gondolat, ami új értelmet nyert

Legyen meg a te akaratod – ez egy jól ismert, és talán rettegett gondolat. Legalábbis nekem sokáig azt jelentette, hogy ha ebbe beleegyezem, akkor valami szörnyűség fog történni. Azt hittem, hogy Istentől félni kell, mert biztosan elítél és megbüntet engem. 

Szerencsére A csodák tanítása teljesen átformálta ezt, és mostanra épp az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve: Isten csakis a lehető legjobbat szánja nekem, sőt, azt akarja, hogy tökéletesen boldog legyek. 

Ezért ennek a hétnek az imája téged is abban fog támogatni, hogy ez az új, bátorító meggyőződés kialakuljon, és megerősödjön benned. 

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

Mivel Isten Akarata az, hogy a tökéletes béke és öröm állapotában létezz, ha nem csupán e dolgokat tapasztalod meg, nem vagy hajlandó elfogadni az Ő Akaratát. Az Ő Akarata tántoríthatatlan és örökké változatlan. Ha nem a béke állapotában létezel, annak csak az lehet az oka, hogy nem hiszed, hogy Benne létezel. Ő azonban maga a Minden a mindenben. Az Ő békéje mindig teljes, és ebben a békében te is benne foglaltatsz. (A csodák tanítása TSZ. 8. IV. 1:1-5.)

Így kezdődött minden

Vajon miért gondoljuk azt, hogy elszakadtunk Istentől, hogy magunkra vagyunk utalva, hogy mindent egyedül kell megoldanunk? 

Miért alkottuk meg az egót, és miért olyan nehéz mindent az isteni gondviselésre bízni? 

Honnan ered ez az egész? 

Ezekre a kérdésekre válaszol a mai írásom, A csodák tanításának abból a bekezdéséből kiindulva, amiből egyértelműen kiderül, hogy miként kezdődött el ez a folyamat. 

Így ennek a hétnek az imája abban támogat, hogy könnyű legyen visszatalálnod az Istennel, és a többi emberrel való biztonságos, örömteli egységbe.

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

A mindent egyesítő örökkévalóságba belopakodott egy apró, őrült eszme, és Isten Fia nem emlékezett arra, hogy csak nevetnie kellene rajta. Feledékenységében komoly eszmévé lett ez a gondolat, és egyaránt képessé vált bizonyos teljesítményekre és valós okozatok előidézésére is. Közös nevetésünkkel azonban elűzhetjük ezen dolgokat, és megérthetjük, hogy az idő nem erőszakolhatja rá magát az örökkévalóságra. Nem hihetjük, hogy az idő tőrbe csalhatja az örökkévalóságot – hiszen az örökkévalóság jelentése az, hogy az idő nem létezik. (A csodák tanítása, TSZ. 27. VIII. 6:2-5.)

A bátran és derűsen élt életnek ez az alapja

Az alázatosság a másik olyan fogalom, amelyet gyakran tévesen értelmezünk. Azt hisszük, azt jelenti, hogy kicsinek és megfélemlítettnek kell éreznünk magunkat. Ám pont az ellenkezőjéről van szó. 

Az alázat azt jelenti, hogy elfogadom: olyan vagyok, amilyennek Isten megteremtett, és ezen soha, semmi nem változtathat. 

Az alázat azt jelenti, hogy elfogadom a nagyságomat és az erőmet, és hajlandó vagyok ezt Isten céljainak a szolgálatába állítani, és ebben az Ő útmutatását követni. 

Ezért ennek a hétnek az imája abban támogat, hogy könnyedén elfogadd, sőt megtapasztald ezt az igazságot, hogy ezentúl bátrabban és teljesebben élhesd az életedet.

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

Az alázatosság tanítása nem a szellemnek, hanem az egónak szól. A szellem meghaladja az alázatosságot, mert felismeri fényességét, és boldogan sugározza fényét mindenhová. A szelídek öröklik majd a földet, mert az ő egójuk alázatos, és így valósabb módon érzékelik a dolgokat. A Mennyek Királysága a szellem jogosultsága, a szellem szépsége és méltósága pedig minden kétség felett áll, meghaladja az érzékelést, és örökké jelzi Istennek a teremtményei iránt érzett Szeretetét; Isten teremtményei pedig teljes mértékben méltók az Atyához, és csakis Őhozzá. (A csodák tanítása, TSZ. 4. I. 12:2-5.)

Szerencsére a világ semleges

Ahogy telnek az évek – sőt, évtizedek! – úgy hatolok egyre mélyebbre annak a megértésében és megtapasztalásában, hogy a saját gondolataimmal és ítéleteimmel teremtek meg mindent, amit átélek. 

Most éppen ott tartok, hogy már tudom: minden, ami velem történik, valójában eredetileg semleges – se nem jó, se nem rossz. Én vagyok az, aki kényszert érez arra, hogy e két alap minőség mentén megítéljek mindent és mindenkit. 

Ez a felismerés pedig abban segít, hogy fokozatosan elengedjem ezeket az ítéleteket, és hagyjam, hogy minden egyszerűen csak olyan legyen, amilyen. Ha ez sikerül, akkor pedig azt is sokkal könnyebb megértenem, hogy milyen okkal történnek a dolgok.