Ez az út vezet az áradó bőséghez

Vannak, akiknek természetes az, hogy mindenükből folyamatosan adnak, és vannak, akiknek nem az. Ha nehezen adunk, annak az az oka, hogy úgy véljük, ettől nekünk egyáltalán nem, vagy kevesebb marad. 

Ezért ennek a hétnek az imája abban támogat, hogy átalakuljon benned az, ahogyan arra tekintesz, hogy mi is az, amit másoknak adsz. Ez a hét – és ez az ima – lehetőséget nyújt arra, hogy megtapasztald a valódi, állandó, és áradó bőséget.

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

Ha valamilyen anyagi dolgot osztasz meg valakivel, annak tulajdonjoga megoszlik köztetek. Ám ha egy eszmét osztasz meg, az nem lesz attól kevesebb. Bár teljes egészében átadod, továbbra is teljes egészében a tiéd marad. Ráadásul, ha a megajándékozott személy a magáénak fogadja el ezt az eszmét, megerősíti azt az elmédben, és az eszme tovább növekszik. Ha képes vagy elfogadni a gondolatot, miszerint a világ az eszmék világa, megszabadulsz az ego által az adakozást a veszteséggel kapcsolatba hozó hamis hiedelemtől. (A csodák tanítása, TSZ. 5. I. 1:10-14.)

A szeretet mindent helyreigazít

Utunk kezdetén még abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy ha a környezetünkben bizonyos emberek megváltoznának, az rögtön boldoggá tenne minket. Idővel aztán felismerjük, hogy ezzel épp, hogy megfosztjuk magunkat a boldogságtól, mert valami vagy valaki mástól tettük függővé. 

Ezért ennek a hétnek az imája abban támogat, hogy még egy lépéssel közelebb kerülj annak a megtapasztalásához, hogy mindenkire pont úgy van szükséged, ahogyan van. Így ezen a héten lehetőséged lesz rá, hogy megérkezz a szeretetbe, és finoman átadd magad a jelen pillanatnak. 

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

­Veled együtt járulok a Szent Egység elébe, és az én észlelésemen keresztül Ő képes lesz áthidalni az apró hasadékot. Csak a testvéred iránt tanúsított hála ajándékát kérem cserébe. Elviszem Istenhez ezt az ajándékot éretted, mert tudom, hogy ha ismered testvéreidet, bizony megismered Istent. Ha hálás vagy testvérednek, Istennek vagy hálás azért, amit teremtett. Hálád által megismered testvéredet, és a valódi felismerés egyetlen pillanata által mindenki a testvéreddé lesz, mert mindegyikük a te Atyádtól való. A szeretet nem legyőz, de helyreigazít mindent. (A csodák tanítása TSZ. 4. VI. 7:1-6.)

Ma ráhangolódhatsz az inspirációra

Talán benned másképp él ez, de nekem a pünkösd napjai sokáig semmilyen tartalommal nem bírtak. Fogalmam sem volt róla, hogy mit jelent, mi történt akkor, és vajon miért fontos ez. 

Ezen is A csodák tanítása változtatott: ahogy egyre inkább megértettem a Szentlélek jelentőségét, úgy lett egyre világosabb számomra, hogy mi a teendőm pünkösdkor: a kapcsolódás. Ezek a napok a legalkalmasabbak arra, hogy elmélyítsem a kapcsolatomat a Szentlélekkel, és a tőle folyamatosan érkező inspirációval. 

Melyik az "igazi" A csodák tanítása?

Most már három könyv is kapható, amelyek A csodák tanítása címet viselik, és amelyek kinézetre is hasonlók. Így nem is csodálkoztam, amikor a napokban megkérdezte tőlem valaki: 

- Kriszta, akkor most melyik az igazi? És meg tudod mondani nekem, hogy melyik könyv mire való?  

Ezért gondoltam arra, hogy mindegyikről elmesélem, hogy hogyan készült, mi van benne, és hogyan tudod őket a legjobban használni.  

Ilyen lehet a Mennyország

Ahogy elkezdünk A csodák tanításával foglalkozni, bizonyos kérdésekre gyorsan választ kapunk, a más kérdésekre adott válaszokra pedig csak részletekben, lassabban derül fény. Ez utóbbiak közé tartozik az is, hogy vajon milyen a Mennyország? 

Nyilvánvalóan nem a felhők fölötti légkörben kell elképzelnünk, ahogy talán korábban tettük. De akkor hol van? És milyen? Erre ad választ az a szövegrészlet, amelyet erre a hétre választottam neked. 

A hét imája pedig abban fog támogatni, hogy egyre többször legyen alkalmad megtapasztalni azt a rendkívüli – szeretettel, békével és örömmel átitatott – állapotot, amely méltón viseli a jelzőt: mennyei. 

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

Figyelj, és talán ráérzel majd egy nem teljesen elfeledett állapotra, amely tán homályos, mégsem teljességgel ismeretlen számodra, akár egy dal, amelynek már elfeledted a címét, és arra sem emlékszel, mikor és hol hallottad. Nem él benned az egész dal, csupán egy melódiatöredék, amely nem kapcsolódik konkrét személyhez vagy helyhez. De e töredék is emlékeztet arra, milyen bájos volt a dal, milyen csodás körülmények között hallottad, és mennyire szeretted azokat, akik veled együtt hallgatták. Az egyes hangjegyek semmit sem jelentenek. Mégis megőrizted őket, nem önmaguk miatt, hanem hogy lágyan emlékeztessenek valamire – és bizony elsírnád magad, ha eszedbe jutna, milyen kedves volt számodra ez a dal. (A csodák tanítása, TSZ. 21. I. 6., 7:1-2.)