Ahogy elkezdünk A csodák
tanításával foglalkozni, bizonyos kérdésekre gyorsan választ kapunk, a más kérdésekre
adott válaszokra pedig csak részletekben, lassabban derül fény. Ez utóbbiak
közé tartozik az is, hogy vajon milyen a Mennyország?
Nyilvánvalóan nem a
felhők fölötti légkörben kell elképzelnünk, ahogy talán korábban tettük. De
akkor hol van? És milyen? Erre ad választ az a szövegrészlet, amelyet erre a
hétre választottam neked.
A hét imája pedig abban fog támogatni, hogy egyre
többször legyen alkalmad megtapasztalni azt a rendkívüli – szeretettel, békével
és örömmel átitatott – állapotot, amely méltón viseli a jelzőt: mennyei.
Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak.
Figyelj, és talán ráérzel majd egy nem teljesen elfeledett állapotra, amely tán homályos, mégsem teljességgel ismeretlen számodra, akár egy dal, amelynek már elfeledted a címét, és arra sem emlékszel, mikor és hol hallottad. Nem él benned az egész dal, csupán egy melódiatöredék, amely nem kapcsolódik konkrét személyhez vagy helyhez. De e töredék is emlékeztet arra, milyen bájos volt a dal, milyen csodás körülmények között hallottad, és mennyire szeretted azokat, akik veled együtt hallgatták. Az egyes hangjegyek semmit sem jelentenek. Mégis megőrizted őket, nem önmaguk miatt, hanem hogy lágyan emlékeztessenek valamire – és bizony elsírnád magad, ha eszedbe jutna, milyen kedves volt számodra ez a dal. (A csodák tanítása, TSZ. 21. I. 6., 7:1-2.)
