Amiket felsoroltam, olyanok, amikre talán mindannyian vágyunk, de ezeken kívül is van még számtalan egyéni tényező, amitől a biztonságérzetünket függővé tesszük. És ez teljesen jól van így – természetes, hogy vágyunk a biztonságra, és az is természetes, hogy sok egyéb beteljesítésre váró álmunk van még.
Az egyik ilyen szó a szentség. Eddig úgy tudtuk, hogy szentek csak bizonyos emberek lehetnek, akik vagy annak születtek, vagy azzá avatták őket. A csodák tanítása pedig arra kér, hogy fogadjuk el az ilyen és ehhez hasonló állításokat:
Ne félj hát. Olyan utazásra indultunk, amely csak látszólag tűnik újnak, valójában már rég kezdetét vette. Újra elindultunk egy úton, amelyen már jártunk; és egy időre letértünk róla. De most újra nekivágunk az utazásnak. Ebben az új kezdetben már bírunk a mindeddig hiányzó bizonyossággal. Tekints hát felfelé, hogy megpillantsd az Ő Igéjét a csillagok között, ahová a te nevedet is rögzítette a Saját Nevével egyetemben. (A csodák tanítása, TK. Zárszó, 3: 1-6.)
Mostanra már bizonyára észrevetted, hogy a megbocsátás A csodák tanításának egyik központi témája, ezért újra és újra szóba kerül. Nem csak azért, mert annyira fontos, hanem azért is, mert az egónk minden erejét latba vetve ellenáll annak, hogy valóban a megbocsátás felé forduljunk. Miért teszi ezt?
