Egész
életünkben azt tanultuk, és azt szoktuk meg, hogy minden figyelmünkkel a
külvilágra fókuszáljunk. Onnan várjuk
- az információkat,
- az útmutatást és
- a válaszokat a kérdéseinkre.
Ez a kifelé fordított figyelem határozza meg azt is,
hogy miképpen viszonyulunk a többi emberhez. Ha valaki nem úgy reagál, ahogy
elvárjuk tőle, akkor megharagszunk, és a sérelmet hosszan őrizgetjük, azt
remélve, hogy az illető majd észreveszi magát és megváltozik.
Bármennyire is
ismerős ez a hozzáállás, valójában nem változást hoz, hanem egyre fokozódó
szenvedést. A valódi változás csak akkor következik be, ha