Fohász orvosi ellátás esetén

Néhány éve történt, hogy két napot töltöttem az egyik budapesti kórházban, ahol légtornász lányom könyökműtétjére került végre sor. Nem életmentő, de a további életét meghatározó folyamat ez, így mindkettőnkben nagy volt az izgalom.

Tudtam, a legjobbat azzal teszem, ha most is átadok mindent az isteni gondviselésnek, és csak annyit kérek, hogy béke és szeretet hassa át ezt az időszakot is.

A kórházzal való találkozásra az előzetes vizsgálatok során, és most is úgy készítettük fel magunkat, hogy elvárások helyett együttérzéssel érkeztünk. Tudtuk, hogy túlterhelt, feszült, kevéssé megbecsült emberek dolgoznak ott, akik minden egyes napon erejükön felül teljesítenek egy olyan szakmában, amely egyébként is kihívásokkal teli. Nem vártunk kedvességet, sem azt, hogy minden pontosan a meghatározott időrendben történik. Tudtuk, hogy várnunk kell majd, ezért vittünk magunkkal mindenfélét, amivel ez idő alatt elfoglaljuk magunkat. Volt nálunk enni- és innivaló is. A szándékunk az volt, hogy amennyire csak lehet, nyugodtak és együttműködőek legyünk.

Mit eszik az, aki spirituális?

Főiskolás koromban gyakran dolgoztam tolmácsként, a legkülönbözőbb területeken. Az 1980-as évek végén sokszor volt szükség ránk, angolul tudókra, mindenféle rendezvényen. 

Egy alkalommal az angol női vízipóló válogatott tolmácsa voltam, mivel egy nemzetközi vízilabda torna résztvevői voltak Budapesten. Amellett, hogy nagyon megszerettem őket, és jókat nevettünk együtt, felfigyeltem rá, hogy a csapatnak legalább a fele húsmentesen étkezik. A szállodában és az éttermekben ezt újra és újra hangsúlyoznom kellett, nagy fejtörést okozva ezzel a szakácsoknak. Akkoriban ugyanis ez még nem volt annyira elterjedt Magyarországon, mint most.

Velük töltve ezt a hetet megfigyelhettem azt is, hogy az erőnlétüket ez cseppet sem befolyásolta. Ugyanolyan remekül játszottak azok is, akik ettek húst, és azok is, akik nem. Kicsivel később ez motivált engem is arra, hogy kipróbáljam a húsmentes étkezést, és ezt tartottam is, körülbelül négy évig.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a napokban ezt kérdezte tőlem az egyik olvasóm: 

Miért ennyire hosszú A csodák tanítása?

Ez az egyik kérdés, amit Alan Cohen magyarul 2016. októberében megjelent könyve (A csodák tanítása könnyedén) megválaszol, így:

"A bonyolult elmék bonyodalmakat teremtenek, bonyolult kérdéseket tesznek fel, és bonyolult válaszokat várnak. A csodák tanításának célja, hogy meggyógyítsa a bonyolult elméket, hogy kivezesse a gondolatainkat a bonyodalmak labirintusából az egyszerűség megváltásába. A csodák tanítása mindössze ennyi:

Bármikor új döntést hozhatsz

A zarándoklat egyik napján délutánra egy homokos útszakaszra érünk, ahol egy idő után meglehetősen nehéznek tűnik a járás. Csak akkor könnyebb, ha egész délelőtt esett az eső: ilyenkor a felázott homok jobban összeáll, és a lépteink nem süllyednek bele. Tehát sehogy sem „jó”: vagy esőben kell gyalogolni, vagy a homokban botladozni.

Egy alkalommal megelégeltem a saját szerencsétlenkedésemet, és azért fohászkodtam, hogy új módon közelíthessem meg az egész helyzetet. Éreztem, hogy fáradtan botorkálok, a járásomból elveszett a tartás, csak vonszolom magam előre, én pedig nem így akarok ezen az ösvényen járni. És az új megközelítés valóban megérkezett.

Kérlek, folytasd!

A kezdeti leckéket és gyakorlatokat nagyon szerettük, de ezeket, ahol most tartunk, sokszor nem tudjuk értelmezni, örülök, ha egyszer egyáltalán el tudom olvasni úgy, hogy odafigyeljek. Az hogy megértsem, már eleve kizárt, ami lassan olyanná teszi az egészet, mint egy napi kötelezően letudandó feladat, lelkesedés nélkül. 

Attól tartok, abba fogjuk hagyni, az említettek miatt egyre többször marad ki nap, amit azért próbálunk pótolni, de nem tudom, meddig lesz rá kitartásunk.

Az érdekelne, hogy találkoztál-e hasonló esettel, mint a mienk és mit javasolnál?

Ha úgy olvasod e hozzám írt levél sorait, hogy te is végzed a leckéket, akkor a válasz már nem csak bennem, hanem benned is megszületett: persze, hogy találkoztam ilyen esettel, sőt, én is átélem ezt újra és újra.

A csoda csak a döntésedre vár!

Csodákkal telik meg az életünk, ha újra és újra az aktuális helyzet elfogadása és a belső békéhez való visszatérés mellett döntünk - erről szól ez a történet. 

2003-2018 között egy teljes éven át futó, Csodakurzus elnevezésű találkozósorozatokat vezettem azoknak, akik a 365 leckét együtt kívánták tanulmányozni. Az egyik ilyen csoport résztvevője, Zemlényi-Kovács Erika hatalmazott fel akkoriban arra, hogy az - először a zárt Facebook csoportunkban megosztott - történetét neked is megmutassam. Íme:

Volt egy tervem a hétvégére ... de milyen jó, hogy játszottuk azt a játékot, aminek egyik tanulsága volt, hogy ne ragadjunk le egy ponton, ha változik a helyzet, ehelyett legyen inkább maximális jelenlét, és továbbáramlás a változással!

Így kérd a csodát!

Röviddel az után, hogy A csodák tanításának diktálása befejeződött, két kiegészítés erejéig még folytatódott. Ezek 1978-ban jelentek meg először, és az egyiknek a címe: The Song of Prayer - Prayer, Forgiveness, Healing, vagyis

Az imádság dala - Imádság, megbocsátás, gyógyulás

A legutóbbi, angol nyelvű kiadásba ezeket már belevették, de a mi hivatalos fordításunk még nem ebből készült, így abban nem olvasható. Jó néhány évvel ezelőtt ezt a mindössze 22 oldalas kis könyvecskét is elkezdtem lefordítani, és ezt az anyagot most megtaláltam.

Az alábbiakban a Bevezetést és az első fejezetet olvashatod. Az írás legvégén pedig találsz egy linket, ahonnan letöltheted a nyomtatható, pdf változatot is.

Gyorssegély minden helyzetre

Egy alkalommal találkoztam valakivel, akit nagyon szeretek. Ám a beszélgetés nem sikerült jól, falakat, távolságot éreztem köztünk. Ahogy sétáltam hazafelé, azon gondolkodtam, hogy mi történhetett. Vajon miért éreztem így magam? Mi okozhatta a távolságot?

Ám a válasz nem érkezett meg, a rossz érzés viszont fokozódott. Ekkor jutott eszembe A csodák tanításának 34. leckéje, ami az egyik legegyszerűbb, mégis sorsfordító hatással bíró gyakorlat. Ezt az egy mondatot nagyon sokszor használom, mert „mindenre jó”, és nagy segítséget nyújt olyankor is, amikor furcsa módon nem jut eszembe az aznapi leckém szövege. Így hangzik:

Minden pont fordítva van!

Nem érzékelem, hogy mi szolgálja a javamat.

Nem tudom, mi milyen célt szolgál.

Nem vagyok az általam látott világ áldozata.

Nem test vagyok. Szabad vagyok.

Ez négy olyan lecke A csodák tanításából, amelyekben szerepel a "nem" szó, ezért időnként felmerül a kérdés, vajon helyes-e ez így. Hiszen nem azt tanultuk más helyeken, hogy a megerősítéseket pozitív, jelen idejű állításokként szükséges megfogalmazni, ezért gyengíti a hatását, ha benne van a nem szó?

Mikor érünk már oda?!

De miért kezditek újra: másodszor, harmadszor, sokadszor? Nem elég egyszer végigvenni a leckéket? 

Ez a kérdés gyakran felmerül, amikor személyes találkozások alkalmával kiderül, hogy mennyire sokfélék vagyunk. Van, aki úgy érkezik, hogy semmit nem tud A csodák tanításáról, mások pedig már évek óta foglalkoznak vele úgy, hogy a 365. leckéhez érve már kezdik is elölről. 

Én vagyok a megváltó

Amikor Isten két Fia találkozik egymással, mindig újabb esélyt kapnak a megváltásra. Soha ne hagyj magára senkit anélkül, hogy megváltást adnál neki, és megváltást nyernél tőle. (A csodák tanítása, Törzsszöveg 8.III.4.6.)

Erre a két mondatra kérdezett rá valaki a közelmúltban, és a kérdésnek azért is örültem, mert ezek a gondolatok ugyanígy, bennem is felmerültek:

De hát hogyan adnék én megváltást? Szerintem ez nem az én dolgom. Na, jó, ha mégis, akkor milyen módon? Áldjam meg? Segítsek neki valahogy? Érezzek együtt vele? És tőle én hogyan kapnék? Ráadásul mindig? Mindenkitől?

A színes lepedő és az elszánt csodautas esete

Gyakran kapom azt a kérdést A csodák tanításával kapcsolatban, hogy vajon mire jó ez az egész. Mi értelme egy éven át elvégezni a soron következő leckét? Mi az, ami megváltozik, és hogyan? És mindez biztosan jó lesz?

A napokban egy csodálatos és egyszerű történetet osztott meg velem egy csodautas, amely remekül illusztrálja az átalakulást, ami mindannyiunkban végbemegy. Izgalmas megfigyelni, hogy ezekkel az apróságnak tűnő dolgokkal kezdődik a folyamat. Ám csak az ürügy apró; a döntés, amit ilyenkor meghozunk, nem csak az aktuális kapcsolatunkra van hatással, hanem arra is, ahogyan onnantól a világot és életünk történéseit szemléljük. Íme a történet: