A zarándoklat egyik napján délutánra egy homokos útszakaszra érünk,
ahol egy idő után meglehetősen nehéznek tűnik a járás. Csak akkor könnyebb, ha
egész délelőtt esett az eső: ilyenkor a felázott homok jobban összeáll, és a
lépteink nem süllyednek bele. Tehát sehogy sem „jó”: vagy esőben kell
gyalogolni, vagy a homokban botladozni.
Egy alkalommal megelégeltem a saját szerencsétlenkedésemet, és azért fohászkodtam, hogy új módon közelíthessem meg az egész helyzetet. Éreztem, hogy fáradtan botorkálok, a járásomból elveszett a tartás, csak vonszolom magam előre, én pedig nem így akarok ezen az ösvényen járni. És az új megközelítés valóban megérkezett.
