AZ ÉN UTAM

Az A Course in Miracles című könyv 2003-ban került a kezembe. Ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy lefordítsam és elvégezzem a 365 meditációs gyakorlatot. Ez a folyamat alaposan átalakította az életemet, és azokét is, akik ezen az úton velem tartottak és tartanak. Ezeken az oldalakon azokat a csodákat és gondolatokat szeretném megosztani, amelyeket átélek az úton. Gyere, tarts velem te is! 

Amikor 2003 őszén a gyakorlatok elvégzésébe belefogtam, néhány hét után rájöttem, ha ez így megy tovább, abba fogom hagyni. A folytatáshoz társakra van szükségem. Mivel akkor már 14 éve voltam gyakorló tréner az üzleti világban, valamint spirituális és önismereti tanulócsoportok vezetője, most is az az ötletem támadt, hogy szervezek magam köré egy csoportot, akikkel együtt élvezetesebb és könnyebb lesz a gyakorlatozás.

Így is történt, összegyűlt 10 bátor jelentkező, ám jó részük nem tudott angolul. Így kényszerültem rá, hogy a mintegy 500 oldalnyi anyagot hétről hétre lefordítsam. Ahogy ma visszatekintek, nem teljesen értem, hogyan történt. Olyan, mintha én is valamiféle csatornává váltam volna, akin keresztül megérkezett a magyar nyelvű változat. Megterhelő és megtisztelő feladat volt egyben.

Az első csoport 2003 őszén kezdte és 2004 decemberében fejezte be a közös munkát. Ez azt jelenti, hogy ez alatt a kicsit több, mint egy év alatt elvégeztük mind a 365 meditációs gyakorlatot. Mindannyiunk számára világossá vált, hogy valójában nem fejeztünk be semmit – az eltelt egy év pusztán egy út kezdete …

2005 tavaszán aztán el is indítottam egy második csoportot, 2007 januárjában pedig egy harmadikat. A gyakorlatokat mindig újra és újra elvégeztem, velük együtt. Ma már nincs szükségem csoportra a gyakorlatozáshoz, mert beépült az életembe ez a fajta rendszeres meditáció.

Néhány hónapja találkoztam valakivel, aki (szintén az én fordításomat használva) hamarosan a gyakorlatok végére ér. Megkérdezte tőlem, hogy látok-e valamilyen különbséget a három alkalom – a három év – között, amikor újra és újra, szisztematikusan foglalkoztam az anyaggal.

A válaszom az volt, hogy igen, látok. Az első év számomra az intellektuális befogadásról szólt. Mivel szinte éjt nappallá téve fordítottam, és a csoportban is erről szóltak a beszélgetések, először is értelmeznem kellett mindazt, amit olvasok, amit átélek. Az első év arról szólt, hogy felfogjam, miről is szól ez az egész, illetve, hogy beengedjem gondolatrendszerembe az új látásmódot. Az első csoport befejeződése után így írtam erről:

* Új megvilágításba, egyúttal értelmezhetőbbé vált nagyon sok alapfogalom, ezek közül néhány: illúzió, valóság, megbocsátás, szeretet, félelem, halál, ego, észlelés, spirituális látás, egészség, betegség, változás, állandóság, tudás, biztonság, igazság.

* Egyre több helyzetben vagyok képes átadni az életem feletti irányítást Istennek. Ettől persze minden sokkal jobb és egyszerűbb.

* Elköteleződtem a könyv tanításai mellett, aminek azért örülök, mert hiányzott ez az érzés az életemből. Talán nem tart örökké, de azért „elleszek” vele egy jó darabig.

* Örök vágyam, hogy lássam a „nagy képet”, vagyis azt, hogy mi végre vagyunk. Nem tudom, mikor fogom látni az egészet; de sokkal többet látok belőle, mint egy évvel ezelőtt.

* Egyre több alkalommal pillantom meg a másik emberben a valódit: amikor ez megtörténik, elönt az iránta érzett szeretet.

A második évben látszólag ugyanazt tettem – végeztem a gyakorlatokat, minden nap egyet. Ám az életem fokozatosan elkezdett megváltozni, és azt vettem észre, hogy a kérdés most már ez:

- Rendben, végzed a gyakorlatokat, megértetted, mit jelentenek, lássuk, képes vagy-e életed éles helyzeteiben is alkalmazni a tanultakat? - Ugyanis rendre olyan szituációkba kerültem, amelyeknek egyedüli megoldása az volt, ha másként gondolkodom és másként cselekszem, mint eddig. Méghozzá aszerint, amit az A csodák tanítása alapján megtanultam. A második év tehát a tanultak intenzív, gyakorlati alkalmazásáról szólt.

A harmadik év pedig az egésznek az elmélyítését hozta. Akkor kezdődött el bennem az a folyamat, melynek hatására A csodák tanítása valódi meggyőződésemmé vált. Akkor már nagyon sokan találtak meg az anyaggal kapcsolatos kérdésekkel, és észrevettem, hogy már tudok válaszolni rájuk, már képes vagyok elmagyarázni olyan alapvetéseket, melyeknek korábban pusztán a megértése is nagy kihívást okozott.

Mindhárom folyamat – a megértés, a gyakorlati alkalmazás, valamint az elmélyülés – azóta is tart. Úgy vélem, nem is fogok egyhamar a végére érni. Nyilván te is ismered azt a jelenséget, hogy amikor egy könyvet másodjára olvasol, olyan dolgokat találsz benne, amelyek mintha elsőre kimaradtak volna belőle. Nos, az A csodák tanítására ez fokozottan igaz. Valahányszor elolvasok belőle egy részt, az újabb felismeréseket, újabb gyakorlásra alkalmas élethelyzeteket, valamint újabb megválaszolandó kérdéseket hoz. 

2012. óta újra vezetek csoportokat. Ennek részleteiről itt olvashatsz:

Csodakurzus: 1 éves - havonta egy vasárnap, 13 alkalommal >>>

Csodaszöveg: beszélgető est csütörtökönként, havonta egyszer >>>

Csodatanárképző: azoknak, akik egy éves csoportot vezetnének >>>

Csodautas Zarándoklat: négy csodás nap a természetben >>> 


1. A MAGYARRA FORDÍTÁS TÖRTÉNETE

Az első csoport befejezését követően a résztvevők egyike – akivel időközben mélyen összebarátkoztam – felvetette, hogy akár folytathatnám is a könyv fordítását, hiszen a felével már kész vagyok. Mivel nem tartottam magam fordítónak, és az addig elvégzett munka is nagyon sok energiámat kivette, az ötlet nem töltött el maradéktalan lelkesedéssel. Ám mivel barátnőm vállalta, hogy minden egyebet elintéz – felveszi az amerikai kiadóval a kapcsolatot, lelevelez velük minden jogi tudnivalót, stb. - azt mondtam, vágjunk bele.

Időközben én is kutatni kezdtem, és az A Course in Miracles fordításával kapcsolatban „véletlenül” rábukkantam egy neves fordítóra. Váltottunk néhány levelet, amiből kiderült, hogy 10-15 évvel ezelőtt őt már megkereste valaki, aki szívén viselte a magyar fordítás sorsát, és vállalta volna a magyar nyelvű megjelenés anyagi vonzatait. Akkoriban azonban a feltétel az volt, hogy a fordító költözzön ki egy évre az Egyesült Államokba, ott végezze el a kurzust, és csak azután kezdhetett bele a munkába. Ezt pedig nem tudta vállalni senki, így a folyamat elakadt.

A könyvet, a történetét, és a hozzá kapcsolódó kiadványokat bemutató honlapon (http://www.acim.org/) néztem utána annak, mire kell számítania egy mai fordítónak. A mintegy 1300 oldalnyi könyv lefordítása nem csak azért vesz több évet igénybe, mert hosszú és különleges szövegről van szó. A kötetet gondozó alapítvány (Foundation for Inner Peace, USA, http://www.facim.org/ ) mindent elkövet annak érdekében, hogy a mű az összes nyelven a lehető legszöveghűbb, ugyanakkor a lehető legérthetőbb fordítást kapja. Ez már a fordító kiválasztásakor elkezdődik: a profi, tapasztalt jelentkezők közül próbafordítások alapos kiértékelése után választják ki a megfelelőt, akinek azután egy (az Egyesült Államokban zajló) személyes beszélgetés keretében is bizonyítania kell szakmai alkalmasságát és spirituális tájékozottságát. Itt kapnak megerősítést azok az alapelvek is, amelyektől nem lehet eltérni a fordítói munka során. Mindez legalább 6 hónapot vesz igénybe.

Ezután elkészül az első (nyers) fordítás (kb. másfél év alatt), melynek összeállítása közben nagy valószínűséggel sok kérdés felmerül. Ezek megválaszolása után készül el (kb. 2 év alatt) a második, letisztultabb anyag. Ezt pedig egy tapasztalt magyar nyelvi lektornak kell alaposan átolvasnia ahhoz, hogy megíródhasson a végleges verzió.

Mindezeket olvasva tovább csökkent a fordítás felvállalását illető lelkesedésem. Így kifejezetten örömmel töltött el, amikor az amerikai kiadótól azt a választ kaptuk, hogy a hivatalos fordítás egy magyarországi könyvkiadón keresztül már megkezdődött, így önmagunkat ajánló levelünket továbbküldték nekik.

A magyar kiadó néhány órán belül felvette velünk a kapcsolatot, mert a fordítót kiválasztó folyamatban elakadtak, és a segítségünket kérték. A próbafordítás a Szöveg egyik fejezetéből már elkészült, „kiutazott” a könyvet kezelő alapítványhoz, majd onnan azzal tért vissza, hogy hibás, nem jó, másik fordítót kell keresni. A kiadó egy másik munkatársával is lefordíttatta ugyanazt a fejezetet, és ezt a két fordítást most nekünk adta oda, hogy eldöntsük, szerintünk jó-e valamelyik, és, ha igen, melyik az. Természetesen mi nem tudtuk, hogy kik készítették őket, és azt sem, hogy melyiket „dobta vissza” az amerikai kiadó.

Úgy olvastuk el mindkét anyagot, hogy közben nem találkoztunk, nem beszéltünk. Igyekeztünk egymástól független döntést hozni. Amikor ez megtörtént, egyeztettünk, és kiderült, hogy mindketten ugyanazt a fordítást választottuk. Ráadásul az érveink is hasonlítottak: az általunk jónak tartott anyag teljes mértékben visszaadta mindazt a szépséget és derűt, amely a könyvből árad; érezhető volt, hogy a fordítónak sikerült egy hullámhosszra kerülnie mindazzal, amivel dolgozik. A másik fordítás is hibátlan volt nyelvileg, ám sokkal szárazabb, távolságtartóbb megfogalmazásban, ami viszont az eredeti szövegre egyáltalán nem jellemző.

Most már csak az volt a kérdés, hogy ki az, akit választottunk: az új fordító, vagy az, aki már egyszer fennakadt a rostán?

Az utóbbi. Sikerült abba a fordításba beleszeretnünk, amivel az amerikai kiadó nem volt elégedett. Ekkor megkaptuk az általuk kijavított anyagot, ami sok mindent világossá tett. Mi jól láttuk azt, amit a magyar kiadó nem tudhatott: a fordítással szakmailag semmi baj nincs. Nincs benne félreértelmezés, sem pedig keveredés a fontos fogalmakat illetően. Az anyagot az Egyesült Államokban olyasvalaki olvashatta el, aki valaha jól tudott magyarul, ám mára ez a tudása megkopott. Így olyan nyelvi megoldásokba kötött bele, amelyek a mai magyar nyelvhasználatban nem helytállóak.

Így a kiadóval közösen megfogalmaztunk egy olyan levelet, amiben leírtuk, miért tartjuk az eredeti fordítót nagyon is alkalmasnak a munka elvégzésére. Érvelésünket elfogadták, így végre megkezdődhetett a folyamat. A magyar kiadó engem a kész anyag szakmai lektorának kért fel, amit nagy örömmel elvállaltam.

Időközben a kiadó összehasonlította a hivatalos fordítást és az általam elkészített anyag néhány fejezetét, és megállapították, hogy nagyon hasonlít a kettő. Így felmerült, hogy – mivel az ő fordítójuk a Szöveggel kezdett el dolgozni, én pedig a Diákok tankönyvével vagyok kész -, legyen a kettőből egy egész, és a magyar kiadvány legyen két fordító munkája. Ám ezt végül nem lehetett keresztülvinni, így egyelőre azzal tudok hozzájárulni a folyamathoz, hogy sok-sok energiát küldök a fordítónak, mert tudom, hogy min megy keresztül.

Az A Course in Miracles már olvasható dél-afrikai, bolgár, kínai, horvát, dán, német, holland, spanyol, finn, francia, héber, olasz, norvég, lengyel, portugál, orosz, szlovén, svéd, és természetesen angol nyelven. Mindezt a http://www.miraclestudies.net/ honlapról tudom, melyen remélem, hogy hamarosan már a magyar nyelvű könyv megjelenéséről szóló hír is olvasható lesz.

Mivel azóta is kapcsolatban állok a hivatalos fordítást készíttető kiadóval, biztos lehetsz benne, hogy mihelyt pontos információm lesz a könyv megjelenéséről, azt ezen az oldalon azonnal olvashatod.


 2. KÜLÖNÖS KAPCSOLATOM A FORDÍTÁSSAL, MINT TEVÉKENYSÉGGEL

Szerencsés vagyok, mert mindig is sokat olvastam, valamint pici gyerekkorom óta értelmes társalgást folytatott velem a családom, ezért jól tudok magyarul, és a szókincsem is bőséges. Szerencsés vagyok, mert kiváló mestereim és lehetőségeim adódtak, ezért jól tudok angolul. Főiskolás koromban abból éltem, hogy tolmácsként és fordítóként dolgoztam.

Ám a fordítói munkát sohasem szerettem. Eszembe sem jutott, hogy ebbe az irányba kellene elmozdulnom, amikor a főiskoláról kirepülve munka után néztem. Mégis úgy alakult, hogy néhány év kivételével az angol nyelvet folyamatosan használtam, így a tudásomat szinten tartottam, sőt, bizonyos témakörökben bővült a szókincsem.

Később egyre-másra olyan önismereti és spirituális tanulócsoportokban találtam magam, amelyeket külföldi előadók vezettek, és a résztvevők közül kerítettek maguknak tolmácsot. Sokszor esett rám a választás, ami nagy megtiszteltetés volt számomra, mégsem örültem neki, mert úgy éreztem, hogy amíg a tolmácsolással vagyok elfoglalva, nem tudok a saját folyamataimra figyelni, pedig eredetileg ezért akartam részt venni ezekben a csoportokban.

Bármennyire is tiltakoztam, a helyzet mégis újra és újra megismétlődött. Előfordult, hogy másvalaki volt a tolmács, de ő az utolsó pillanatban megbetegedett, és nekem kellett beugranom helyette. Az is megtörtént, hogy a tolmács nyelvtudásával nem volt baj, ám nagyon hamar elfáradt, és át kellett vennem a helyét. Egyszer még turistaként, egy külföldi utam során is fel kellett vállalnom a csoport tolmácsának szerepét.

Amikor az A Course in Miracles fordításába belekezdtem, ugyanez volt a helyzet. Utáltam. Szitkozódtam. Ahogy nőtt a fordítani való mennyiség, úgy nőtt az értetlenségem azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán, hogyan kerülhettem ebbe a helyzetbe?! Biztos vagyok benne, hogy csak a rendkívüli égi támogatásnak köszönhetem, hogy végül el tudtam végezni a feladatot.

Ám időközben megértettem valamit – visszamenőleg is. Bár a gyakorlatokat azzal a bizonyos első csoporttal együtt, én is akkor végeztem el először, mégis előfordult, hogy hamarabb világossá váltak számomra az összefüggések. Beszélgetéseinkben, a teljes értetlenség közepette, sokszor én voltam az, akiben egyszer csak összeállt a kép.

Így végre megértettem, miben segítenek engem ezek a (látszólag kellemetlen, és bennem mindig elutasítást kiváltó) feladatok: miközben azt forgatom a fejemben, hogy egy bizonyos mondatot hogyan lehetne a legszebben, mégis, a jelentését nem megváltoztatva visszaadni magyarul, óhatatlanul sokkal többet foglalkozom vele, mintha csak egyszer elolvasnám. Így az új információk már a fordítás folyamata közben sokkal mélyebben beépülnek a gondolatvilágomba, és nagyon hamar az életem meghatározó részévé válnak.

Azóta már nem csodálkozom azon, hogy egyre több olyan cikkre és könyvre bukkanok, amit le akarok fordítani: tudom, ez azért van, mert mélységében érdekel a téma, és én magam nagyon alaposan szeretném elsajátítani mindazt, amiről ott szó van. Külön örömet okoz a tudat, hogy ez leggyakrabban olyasmi, ami másokat is érdekel, így az angolul nem tudóknak segítségére lehetek abban, hogy olyan információkhoz jussanak, amik egyébként nem, vagy csak jóval később érnének el hozzájuk.

Arra pedig egyenesen büszke vagyok, hogy a közelmúltban az Édesvíz Kiadó két könyve az én fordításomban jelent meg: Marianne Williamson: A csodák kora és Karen Casey: Változtasd meg az elméd és az életed vele változik.

Ez a blog a http://www.utacsodakhoz.blog.hu/ folytatása. Azért költöztem át ide, mert ez a rendszer számomra sokkal kezelhetőbb. Így ide is (a saját utamról szóló írásokon kívül) olyan anyagok fordítását teszem fel, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az A Course in Miracles anyagához. Találsz itt a könyvből kiválasztott fejezeteket, de más írók műveiből idézett részleteket is.

Szeretettel ajánlom hát a figyelmedbe a fordításaimat és az írásaimat. Kérlek, ha kedved van, szólj hozzá, vagy tedd fel kérdésedet, amelyre legjobb tudásom szerint válaszolni fogok.

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta