2021. február 28., vasárnap

Ez az út vezet a feltétlen szeretethez

Észrevetted már, hogy milyen határozott elképzelésünk van a világunk minden részletéről? 

Teljesen természetesnek tűnik, hogy az, amit tegnap valamilyennek megtapasztaltunk, az ma is ugyanolyan lesz. Mindig arra számítunk, hogy a dolgok változatlanok maradnak, hiába hallottuk már vagy olvastuk el százszor, hogy egyedül maga a változás állandó. 

Pedig ha hajlandóak lennénk arra, hogy másképp lássuk a dolgokat, akkor egy egészen új világ tárulna fel a szemünk előtt. 

2021. február 21., vasárnap

Ha a jó irányba nézel, csodákat fogsz látni

Egy kis hajlandóság – mindössze ennyit kér tőlünk A csodák tanítása annak érdekében, hogy valóban csodákkal teljen meg az életünk. 

Miben nyilvánul meg ez a hajlandóság? Például ezekben: 

Hajlandó vagyok 

  • felelősséget vállalni az életemért, 
  • változni, 
  • észrevenni mindazt, amivel bántom magamat és a környezetemet, 
  • az illúziók helyett a valóságra figyelni, 
  • a félelem helyett a szeretetet választani. 
Hajlandó vagyok végre felébredni, azaz kinyitni a szemem, és ténylegesen látni. Látni azt, amit félelemből én teremtettem, és látni azt, ami mindezek helyett lehetne, ha végre arra a kedves, halk hangra hallgatnék, amely folyamatosan szól hozzám. 

2021. február 16., kedd

Végtelen utazás a csodák földjén

Végtelen utazás a csodák földjén
online műhely
A csodák tanítása teljes anyagának feldolgozásához

Tavaszi kapunyitás: március 1. 

Jelentkezési határidő: február 26. péntek, 20.00

Tudod, mennyi ideig tartana A csodák tanítását az elejétől a végéig elolvasni úgy, hogy minden nap csak egyetlen bekezdéssel foglalkozol? Kiszámoltam: nagyjából 12 évig. 😀

És mit gondolsz, miért számoltam ki? Mert pontosan ebbe fogtam bele 2020. június 1-én

- De miért tennél ilyet? – érkezik a következő kérdés -. Hiszen már így is 18 éve foglalkozol vele! 

Nos, erre több válaszom is van, amiket mindjárt elmesélek neked, és előtte nekem is vannak kérdéseim:

2021. február 14., vasárnap

Így lesz vége az aggódásnak

Valószínűleg számodra is teljesen természetes, hogy időről időre aggódni kezdesz valamivel kapcsolatban. Hiszen olyan sok minden bizonytalan, és annyi minden van, amitől félni kell. 

Pedig az aggodalom nem kellene, hogy természetes legyen. 

2021. február 8., hétfő

Engedd, hogy végre minden értelmet nyerjen

Felnőtté válásunknak pont az a lényege, hogy fokozatosan ráébredünk, hogy mi, mire való. Megtanuljuk, hogyan működünk mi magunk, hogyan működik a többi ember, és hogyan működik a világ. 

Majd ebből kiindulva rendezzük be az életünket. Kiválasztjuk, hogy 

  • mit akarunk tanulni, 
  • mivel szeretnénk foglalkozni, 
  • kikkel töltjük majd a napjainkat, 
  • hol élünk, 
  • merrefelé utazunk, 
  • hogyan pihenünk, és 
  • még egy csomó mindent.

Csak jóval később – miután ezek közül már sok minden mögöttünk van – ébredünk rá, hogy talán mégsem ezek a dolgok azok, amelyekre igazán vágyunk. 

2021. február 2., kedd

40 napos ünnep - online műhely

40 napos ünnep
hathetes online műhely

A csodák tanításának az ünnepre való felkészülésről szóló részleteivel

Indulás: február 17. 


Ünneplés és felkészülés
Szánd ezt a 40 napot a teljes megújulásra!
2021. február 17 - április 3.

🌟 Érezted már te is azt, hogy a húsvét előtti 40 nap fontos, és jó lenne megszentelni, de nem tudod hogyan? 
🌟 Vagy a böjttel próbálkoztál, de nem hozta el a hatást, amit vártál tőle? 
🌟 Esetleg úgy érezted, hogy szép ez a hagyomány, de számodra már csak a forma maradt belőle, az pedig nem elegendő? 
🌟 Talán a tavasz érkeztével szeretnél egy kicsit a lelkedre figyelni és megújulni? 
🌟 Ahhoz lenne kedved, hogy megünnepeld az újjászületést, az új életet, az új évszakot, a friss energiákat? 

Tarts velem ebben az online műhelyben, ahol segítek
  • egyszerű módon megszenteltté tenni a húsvét előtti heteket, 
  • kialakítani egy egyszerű szokást, amivel megerősíted a hitedet, 
  • tartalommal megtölteni a böjti időszakot, 
  • megtapasztalni, hogy képes vagy elköteleződni és kitartani valami mellett, ami fontos neked, 
  • elcsendesedni és befelé figyelni, 
  • megérteni, mit jelent a megváltás, amit húsvétkor ünneplünk, 
  • lélekben megtisztulni és felkészülni az ünnepre, 
  • újjászületni egy magasabb minőségben.