2022. március 10., csütörtök

Nyugalmat hozó gondolatok - ajándék meditáció


Már nem is csodálkozom, amikor ennyire egyértelmű „véletlenek” történnek, mint ez a múlt heti is. Valamit meg akartam keresni A csodák tanítása könyvben, így a kezembe vettem, és kinyitottam – eredetileg azzal a szándékkal, hogy továbblapozok oda, ahová gondolatban tartottam. De ekkor megpillantottam ezt a mondatot: 

Biztonságért és boldogságért folyamodunk, bár látszólag a veszélyre és a bánatra tekintünk. 

Még lélegzetet venni is elfelejtettem, annyira megérintett ennek a gondolatnak az ereje, és a felismerés, hogy pontosan leírja azt a helyzetet, amiben most vagyunk. 

Így aztán az eredeti szándékomat félretéve elolvastam mind a két oldalt. Aztán újra elolvastam. És arra jutottam, hogy ezt muszáj megosztanom veled is, annyira gyönyörű és felemelő. 

A szöveget elolvashatod itt, vagy fellapozhatod a könyvedben: a 109. leckéről van szó. De ennél még fontosabb, hogy készítettem belőle neked egy hanganyagot, hogy annyiszor meghallgathasd, ahányszor csak szükséged van rá. 

  • Meghallgathatod reggel, hogy erővel telve induljon a napod, és 
  • meghallgathatod este, elalvás előtt, hogy nyugodtak és biztonságot teremtők legyenek az álmaid. 
Én gyakran hallgatom, miközben a városban járok, mert érzem, hogy ezen a módon a szöveg gyógyító energiája még inkább kisugárzik, és megérint mindenkit, aki mellett elhaladok, vagy akire rápillantok. 

Meg fogod érezni te is, hogy gyakori meghallgatásával 

  • nem csak te magad válsz sokkal nyugodtabbá, hanem 
  • gyógyító hatással leszel a környezetedre is. 
És a világunknak erre van most a legnagyobb szüksége.

Olvasd végig magát a szöveget itt, a bejegyzés végén pedig megtalálod a hanganyag letöltésének a lehetőségét is. 


109. lecke: Megnyugszom Istenben.

Ma megnyugvásért, és a világ külsőségei által meg nem zavart csendességért folyamodunk. Békét és állandóságot kérünk az egymásnak ütköző álmok zűrzavarában. Biztonságért és boldogságért folyamodunk, bár látszólag a veszélyre és a bánatra tekintünk. És rendelkezünk a gondolattal, amely kérésünknek megfelelően felel majd folyamodványunkra.

„Megnyugszom Istenben.” Ez a gondolat elhozza számodra a nyugalmat és a csendet, a békét és az állandóságot, a biztonságot és a boldogságot, amelyre törekszel. „Megnyugszom Istenben.” E gondolatnak hatalmában áll, hogy felébressze benned a szunnyadó igazságot, akinek látomása a külsőségek mögött is látja ugyanezt a mindenkiben és mindenben jelen lévő igazságot. Elérkezett a szenvedés vége az egész világ számára, mindenki számára, aki valaha eljött, és aki majd eljön e világra, hogy itt időzzön kicsit. Íme, a gondolat, amelyben Isten Fia újra megszületik, hogy felismerje önmagát.

„Megnyugszom Istenben.” E gondolattal kétségbeesés nélkül jutsz át viharon és viszályon, gyötrelmen és fájdalmon, veszteségen és halálon, egyenesen Isten bizonyosságába. Nincs szenvedés, amelyet ne gyógyíthatna meg. Nincs probléma, amelyet ne oldhatna meg. És minden külsőség megtér majd az igazság elé szemed láttára, mert Istenben nyugszol.

Ez a béke napja. Istenben nyugszol, és amíg a világot széttépik a gyűlölség szelei, e nyugalmadat semmi nem zavarja meg. Tiéd az igazság nyugalma. A külsőségek többé nem erőszakolhatják rád magukat. Arra hívod testvéreidet, hogy csatlakozzanak hozzád megnyugvásodban, és ők meghallják majd hívásodat, mert Istenben nyugszol. Csak a te hangodat fogják hallani, mert Istennek adtad a hangodat, és most Őbenne nyugszol, és hagyod, hogy Ő szóljon általad.

Őbenne nem aggódsz, és nem nyugtalankodsz, nem nehezednek rád terhek, Őbenne nincs szorongás és fájdalom, nem tartasz a jövőtől, és nem bánod a múltat. Az időtlenségben nyugszol, és anélkül múlik melletted az idő, hogy akárcsak megérintene, mert megnyugvásod soha, semmilyen módon nem változik meg. Ma megnyugszol. És amint lehunyod a szemed, elmerülsz a csendességben. Hagyd, hogy a megnyugvás, a pihenés ezen időszakai biztosítsák elmédet afelől, hogy dühöngő képzelgései lázálmok voltak csupán, és már tovatűntek. Legyen nyugodt az elméd, hadd fogadja el köszönettel saját gyógyulását. Nincs több félelmes álom, mert már megnyugodtál Istenben. Szakíts ma időt arra, hogy magad mögött hagyd az álmokat, és elérkezz a békébe.

Minden órában, amikor ily módon megpihensz, hirtelen boldoggá lesz egy megfáradt elme, dalra fakad egy törött szárnyú madár, újra víz szökik fel egy rég kiszáradt forrásból. A világ minden alkalommal újjászületik, amikor megpihensz, hogy óránként emlékeztesd magad, azért érkeztél, hogy elhozd Isten békéjét a világnak, hogy veled együtt a világ is megpihenhessen.

A mai ötperces gyakorlatokkal a világ sorra közelebb és közelebb kerül az ébredéshez. És minden törődött, megfáradt elme közelebb kerül ahhoz az időhöz, amikor a megnyugvás lesz az egyetlen létező dolog, bárha ezen elmék túlzottan csüggedtek is még ahhoz, hogy egyedül járják az útjukat. És meghallják majd, ahogy dalra fakad a madár, és meglátják, ahogy áradni kezd a csermely, és remény és újult energia tölti majd el őket, hogy megkönnyebbült léptekkel haladjanak tovább az egyszeriben oly könnyűnek tűnő úton.

Isten békéjében nyugszol ma, és testvéreidet szólítod megnyugvásodból, hogy veled együtt ők is megtérjenek pihenőjükre. Hű leszel ma bizalmadhoz, senkiről nem feledkezel meg, mindenkit magaddal vonsz békéd végtelen körébe, a szent menedékbe, ahol megnyugvásra leltél. Tárd hát ki a templom ajtaját, és hagyd, hadd jöjjenek el hozzád a világ túlsó végéből és a közeledből egyaránt legtávolabbi testvéreid és legközelebbi barátaid – hívd meg őket ide mind, hadd pihenjenek meg veled.

Isten békéjében nyugszol ma, csendesen és félelem nélkül. Eljönnek hozzád mind a testvéreid, hogy megnyugvásra leljenek, és megnyugvást kínáljanak neked. Együtt pihenünk meg itt, mert megnyugvásunk teljessé lett, és amit ma adunk, rég megkaptuk már azt. Az idő nem felügyeli azt, amit ma adunk egymásnak. Megnyugvást adunk a meg nem születetteknek és a rég eltávozottaknak is, Isten minden Gondolatának, és az Elmének, amelyben e Gondolatok megszülettek, és amelyben megpihennek. És minden egyes alkalommal emlékeztetjük őket nyugalmuk e helyére, amikor így szólunk: „Megnyugszom Istenben. (A csodák tanítása, Munkafüzet: 109. lecke)

Ez a részlet A csodák tanításának az alábbi kiadásából való: A Course in Miracles combined volume (Third Edition) 2007. Magyar kiadás: Édesvíz Kiadó 2013.

Kattints ide, és töltsd ki a megjelenő űrlapot, hogy elküldhessük neked ezt a csodálatos meditációt:

Nyugalmat hozó gondolatok >>>

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 

***


Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:  

2 megjegyzés:

  1. Hát, ez a meditáció maga a csoda!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Judy,

      Örülök, hogy tetszik. Én is sokat hallgatom, valóban csodálatos a hatása.

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés