Egy téves és ártalmas gondolatmenet

Akkor kezdtük el különbözőnek látni magunkat a többiektől, amikor elhittük azt a gondolatot, hogy kiszakadtunk az egységből, és elkülönültünk Istentől és mindenki mástól is. 

Ez a gondolat ráadásul mély bűntudatot is kelt bennünk, mert úgy véljük, valami helyrehozhatatlan és rettenetes dolgot követtünk el. 

Az állandó bűntudat miatt elítéljük és rossznak tartjuk magunkat. Ez egy annyira elviselhetetlen érzés, hogy másokra vetítjük, remélve, hogy ezzel megszabadulunk tőle. 

A benned rejlő nagyságra nyugodtan támaszkodhatsz

Igazán egyszerűvé és teljessé válna mindannyiunk élete, ha képesek lennénk megengedni magunknak a felismerést, hogy Isten rendkívüli nagysága ott rejlik bennünk is. Abbahagynánk a másokkal való folyamatos összehasonlítást, és felhagynánk az állandó versenyzéssel. 

Ha most azt gondolod, hogy nem, te nem versenyzel, akkor érdemes mélyebben magadba nézned. Sajnos mindannyian versenyzünk: arra vágyunk, hogy minden összehasonlításból győztesen kerüljünk ki: nekünk jusson több figyelem, elismerés, öröm, boldogság, anyagi jóllét, egészség, okosság, és még egy csomó minden. 

A régi minta, ami visszatart

Szinte mindannyian ezt a mintát sajátítottuk el gyerekkorunkban: 

• amikor valami jól sikerül, az természetes, ám 
• amikor valaki hibát követ el, arra azonnal fel kell hívni a figyelmet. 

Mindenképpen szólni kell neki, hogy azt a bizonyos dolgot rosszul csinálta, hogy mielőbb kijavíthassa, és mostantól helyesen cselekedjen. 

Igen ám, de ez a gondolkodás egy alapvető tévedésen alapul, és így válik a boldogságtól visszatartó, régi mintává. Hiszen azt feltételezi, hogy