A csodák akkor jönnek, amikor másképp tekintünk a világra

Minden, ami történik, vagy szeretetből fakad, vagy pedig gyógyításra áhítozó segélykérés. 

Ha emlékezünk erre, az jelentősen leegyszerűsíti azt, ahogyan az életet megtapasztaljuk. Még a legnehezebb körülmények is egy könnyű leckévé egyszerűsödnek, ha szeretettel és megbocsátó szívvel tekintünk rájuk. 

Erre való az igazi önismeret

Biztosan te is ismered a híres részletet Marianne Williamson: Visszatérés a szeretethez című könyvéből: 

A legmélyebb félelmünk nem az, hogy kevesek vagyunk. A legmélyebb félelmünk az, hogy végtelenül erősek vagyunk. Nem a sötétség, hanem a belőlünk áradó fény az, ami a leginkább megfélemlít minket. Azt kérdezzük magunktól: „Hogy jövök én ahhoz, hogy ragyogó, nagyszerű, tehetséges és bámulatos legyek?” Mindnyájunknak ragyognunk kellene, ahogy a gyermekek ragyognak. Arra születtünk, hogy Isten bennünk megnyilvánuló dicsőségét hirdessük.

Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor a mai ima megírásába belefogtam. Persze felmerül a kérdés: Miért félünk az erőnktől? Miért félünk  a fénytől, ami a sajátunk? 

Az én válaszom az, hogy az egónk fél tőle. A tevékeny, tervező, szervező egó, aki attól tart, rá már nem is lesz szükség, amikor átadjuk magunkat ennek az erőnek. 

Ezért ennek a hétnek az imája téged is abban támogat, hogy egyre inkább be tudd fogadni ezt az erőt, és egyre inkább azonosulni tudj valódi, ragyogó lényeddel!

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

Maga a tény, hogy félelmetesnek érzékeled Isten Akaratát – ami valójában nem más, mint valós éned –, azt mutatja, hogy félsz a saját lényedtől. Azaz nem Isten Akaratától tartasz, hanem a sajátodtól. A látszólag Istentől való félelem valójában nem más, mint a saját valóságodtól való félelem. A pánik állapotában pedig nem lehetséges a következetes tanulás. Mivel e tanítások célja az, hogy emlékezz a valódi énedre, nyilvánvaló, hogy nem sajátítod el e tanításokat, ha félelmetesnek hiszed a lényedet. Ugyanakkor épp azért van szükség e kurzusra, mert nem ismered magadat. (A csodák tanítása, TSZ. 9. I. 1:4-5., 2:2-5.)  

Az élet nem küzdelem

A négy szó, amit címnek választottam, eredetileg Stuart Wilde aprócska zsebkönyvének a címe. Ezt a kis könyvet a magyar megjelenés évében, 1995-ben vásároltam, és évekig magamnál hordtam. 

A címadó gondolat akkoriban nekem még újdonság volt, de a szerző több könyvét is elolvasva lassan elfogadtam, hogy a küzdelem nélküli élet lehetséges. A gondolatmenet egyébként az első oldalon - mottóként - így folytatódik: 

Az élet nem küzdelem: inkább szelíd folyamat - haladás egyik ponttól a másikig; mintha egy napsütötte délutánon egy völgyben sétálna az ember.  

Nyolc évvel később, amikor A csodák tanításával találkoztam, izgatottan olvastam még többet arról, hogy ez mennyire így van, és örömmel vetettem bele magam a gyakorlati megvalósításba. 

Ezért ennek a hétnek az imája téged is abban támogat, hogy könnyedén elengedd azt az idejétmúlt hiedelmet, hogy bármiért is küzdeni kellene. Ez a fohász abban támogat, hogy megszülessen benned az a befogadó állapot, amely lehetővé teszi, hogy megérkezzen az életedbe mindaz, amire szíved mélyéről vágysz.

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

A béke az ego legnagyobb ellensége, mert az ego valóságértelmezése szerint csak a harc szavatolhatja a túlélést. A küzdelem megerősíti az egót. Ha úgy hiszed, küzdelmet látsz, rosszindulatúan reagálsz, mert elmédben megjelenik a veszély eszméje. Maga ez a gondolat az egóért folyamodik. A Szentlélek éppoly éberen reagál a veszélyre, mint az ego, azonban míg az ego örömmel üdvözli azt, a Szentlélek teljes erejével szembehelyezkedik vele. Méghozzá azáltal, hogy örömmel üdvözli a békét. (A csodák tanítása, TSZ. 5. III. 8:7-12.)  

Mi a feltámadás?

"Roppant egyszerűen fogalmazva a feltámadás nem más, mint a halál felett aratott győzelem. Az újbóli ébredés, az újjászületés, amely során teljes mértékben megváltozik a véleményünk e szó jelentéséről. A feltámadás által elfogadjuk azt, ahogy a Szentlélek látja a világ célját, elfogadjuk a Vezeklést önmagunk és az egész világ számára. A feltámadás a nyomorúság álmainak vége, a Szentlélek végső álmának boldog tudatossága. Isten ajándékainak felismerése. A feltámadás az álom, amelyben tökéletesen működik a test, mivel a kommunikáció az egyetlen feladata. A tanulás a feltámadás leckéjével ér majd véget, mert e tanítás minden tanulást beteljesít és meghalad. A feltámadás által hívjuk fel Istent az utolsó lépés megtételére. A feltámadás által ér véget minden egyéb cél, érdek és kívánság. A feltámadás a Fiúnak az Atya iránt érzett, egyedül igaz vágyakozása. 

A megfeszíttetés üzenete

"A tanulás érdekében tekintsük most át újra a megfeszíttetést. Eddig még nem beszéltem túl sokat erről, mert ez a téma valószínűleg ijesztő képzettársításokat idéz fel benned. Eddig csak azt hangsúlyoztam, hogy a keresztre feszítés nem valamiféle büntetés volt. Ám semmit sem lehet csupán tagadó állításokkal megmagyarázni. A keresztre feszítésnek létezik pozitív magyarázata is, amely teljességgel mentes a félelemtől, azaz tanítása – ha megfelelő módon megérted – teljességgel kedves és szelíd. 

Így lelsz békére még a zűrzavar közepette is

Minél nagyobb a zűrzavar körülöttünk, annál inkább vágyunk rá, hogy kapcsolatba kerülhessünk a békével, a derűvel, a megkönnyebbüléssel. Általában úgy gondoljuk, ez majd akkor történik meg, ha a külső körülményeink megváltoznak. Ám ez tévedés - az, hogy hogyan érezzük magunkat, kizárólag rajtunk múlik, így a megnyugvás és a fellélegzés a körülményektől függetlenül is megtapasztalható. 

Ebben óriási szerepet játszik annak a felismerése, hogy ahogyan másokkal bánunk, úgy bánunk magunkkal is. 

Ezért ennek a hétnek az imája abban támogat, hogy képes légy magadat, a többi embert, és a világot is megszabadítani az elvárásaidtól, hogy ezáltal sokkal jobban érezhesd magad a bőrödben, mint korábban. 

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

Minden, amit adok, nekem adatik. Ez az a gondolat, amely által a megbocsátás elfoglalja méltó helyét az értékrendedben. Ez az a gondolat, amely megszabadítja elmédet a megbocsátás minden akadályától, és amely által felismerheted, milyen értékkel bír számodra a megbocsátás. Csendben hunyd le a szemedet, hogy ne a megbocsátást nem értő világot lásd, és lelj menedékre a csendes helyen, ahol megváltoznak a gondolatok, és ahol leteszed minden téves hiedelmedet. (A csodák tanítása, MF. 126. 9:2-3., 10:1.)