2016. december 1., csütörtök

Fohász orvosi ellátás esetén

Néhány éve történt, hogy két napot töltöttem az egyik budapesti kórházban, ahol légtornász lányom könyökműtétjére került végre sor. Nem életmentő, de a további életét meghatározó folyamat ez, így mindkettőnkben nagy volt az izgalom.

Tudtam, a legjobbat azzal teszem, ha most is átadok mindent az isteni gondviselésnek, és csak annyit kérek, hogy béke és szeretet hassa át ezt az időszakot is.

A kórházzal való találkozásra az előzetes vizsgálatok során, és most is úgy készítettük fel magunkat, hogy elvárások helyett együttérzéssel érkeztünk. Tudtuk, hogy túlterhelt, feszült, kevéssé megbecsült emberek dolgoznak ott, akik minden egyes napon erejükön felül teljesítenek egy olyan szakmában, amely egyébként is kihívásokkal teli. Nem vártunk kedvességet, sem azt, hogy minden pontosan a meghatározott időrendben történik. Tudtuk, hogy várnunk kell majd, ezért vittünk magunkkal mindenfélét, amivel ez idő alatt elfoglaljuk magunkat. Volt nálunk enni- és innivaló is. A szándékunk az volt, hogy amennyire csak lehet, nyugodtak és együttműködőek legyünk.