Néhány hete arról panaszkodott nekem valaki, hogy attól fél, ha A
csodák tanításának gyakorlatait végzi, az olyan lesz számára, mint egy
agymosás. Elveszíti a kontrollt, szétesik az élete, ő maga pedig végérvényesen
megváltozik.
Miközben a válaszon töprengtem, az is eszembe jutott, vajon miért
vált az agymosás szó olyan félelmetessé. Hiszen maga a mosás jó dolog:
- a ruháinkat, a függönyeinket, az ágyneműt, a törülközőt, az abroszt, és sok mindent mást is rendszeresen kimosunk;
- az ablakot, az asztalt, a konyhapultot lemossuk;
- a padlót, a konyhakövet felmossuk.
A testünket is beültetjük a fürdőkádba, vagy beállítjuk a zuhany alá, sőt, az igazán elszántak a belső szerveiket is rendszeres takarításnak vetik alá. Ha ez így van, akkor miért ne tehetnénk ezt meg az agyunkkal? Miért ne takaríthatnánk ki az elménkből mindazt, ami felhalmozódott és elkoszolódott benne, eltakarva ezzel, ami valóban lényeges?
