2013. április 23., kedd

KIK ISTEN TANÍTÓI?


A könyvben a Diákok tankönyvén és a Szövegen kívül van még egy harmadik rész is, a Tanítók kézikönyve. Ez a 92 oldalas anyag olyan kérdésekre válaszol, melyek nagy valószínűséggel felmerülnek mindenkiben, aki elvégzi a Kurzust, valamint a könyvekben használt néhány alapfogalmat tisztázza.

A Tanítók kézikönyve gyakorlatilag mindenkit tanítónak nevez, nem csak azt, aki mesterségéül is ezt választotta. Valahányszor találkozunk valakivel, a viselkedésünkön, a kommunikációnkon keresztül belső meggyőződéseinkről tanítunk a másiknak, akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában.

Így, aki a saját tanítójának Istent választotta, őróla tanít minden megnyilvánulásában. Még akkor is, ha ki sem ejti az "Isten" szót, és akkor is, ha például az épp aktuális közlekedési dugóról cserél eszmét. 

Ennek a fejezetnek az előzményét - a Bevezetést - elolvashatod itt:
 

Most pedig jöjjön az első fejezet:


KIK ISTEN TANÍTÓI?

1. Isten tanítója bárki, aki úgy dönt, hogy azzá válik. A tanítósághoz pusztán annyi kell, hogy az illető valahol, valahogyan, határozottan úgy döntött, hogy a saját érdekeit többé nem tekinti a többiekétől elválasztottnak. Amikor valaki ezt megteszi, létrejön számára az út, irányultsága pedig bizonyossá válik. Fény ragyogja be a sötétséget. Talán ez pusztán egyetlen fénysugár, de elegendő. Megállapodást kötött Istennel, akkor is, ha még nem hisz Őbenne. A megszabadulás elhozójává vált; Isten tanítója lett.

2. A világ minden tájáról érkeznek. A legkülönbözőbb vallások követői, vagy nem vallásosak. Ők azok, akik válaszoltak – a Hívás egyetemes. Folyamatosan hallható, mindenhol. Tanítókat hív, akik beszélnek Őróla, és megváltják a világot. Sokan hallják, de csak kevesen válaszolnak. Mindez azonban pusztán idő kérdése. Végül mindenki válaszolni fog, ám lehet, hogy hosszú, hosszú út vezet még odáig. Ezért volt szükség a tanítókra vonatkozó terv elkészítésére. Az ő feladatuk az, hogy időt takarítsanak meg. Mindegyikük egy egyszerű fénysugárként kezdi, de a középpontjukból hangzó Hívással határtalan fénnyé válnak. A világ mértékegysége szerint mindegyikük ezerévnyi időt takarít meg. A Hívás számára az idő nem jelent semmit.

3. Az utat Isten minden tanítójának végig kell járnia. Az út megjelenési formája nagyon különböző lehet. Ugyanígy eltérnek a felhasználható tanítási eszközök. Azonban a kurzus tartalma sohasem változik. Központi témája mindig ez: „Isten Fia bűntelen, s ártatlanságában rejlik a megszabadulása.” Ennek a megtanítása történhet cselekedetek vagy gondolatok által; szavakkal vagy csendben; bármilyen nyelven, vagy semmilyen nyelven; bárhol, bármikor, bármilyen módon. Nem számít, hogy a tanító ki volt, mielőtt meghallotta a Hívást. Amikor válaszolt, megmentővé vált. Úgy tekintett valaki másra, mint önmagára. Így rátalált saját üdvözülésére, és a világ megváltására. Újjászületésekor újjászületik a világ is.

4. Ez egy olyan kézikönyv, amely egy bizonyos utat követ; az egyetemes kurzus speciális formáját használó tanítók számára. Több ezer másféle forma létezik, melynek a végkimenetele mind ugyanaz. Mindegyikük időt takarít meg. Az idő fonala egyre hosszadalmasabban tekeredik, a világ pedig mostanra nagyon elfáradt. Öreg, elhasznált és reménytelen. A végkifejletet soha nem kellett megkérdőjelezni, hiszen mi változtathatná meg Isten Akaratát? De a változás és a halál illúziójával múló idő elcsigázottá teszi a világot, s benne mindent. Az idő azonban egyszer véget ér, és ennek előmozdítása Isten tanítóinak a feladata. Az idő az ő kezükben van. Ezt választották, és megadatott nekik. 

Ha örömödet lelted az itt olvasottakban, akkor érdekelni fog ez is:

CSODASZÖVEG
előadás és beszélgetés a Szöveg 30. fejezetéről, amelynek a címe: Az új kezdet
Időpont: május 9. csütörtök, 18.00-20.00
A sorra kerülő alfejezet címe: Az akarat szabadsága


Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

Találtál benne számodra fontosat?
Iratkozz fel, és azonnal értesítelek róla, ha egy új írásom itt megjelenik.
Kattints ide, és küldd el a megjelenő e-mailt: