Ahogy telnek az évek – sőt, évtizedek! – úgy hatolok egyre
mélyebbre annak a megértésében és megtapasztalásában, hogy a saját
gondolataimmal és ítéleteimmel teremtek meg mindent, amit átélek.
Most éppen ott tartok, hogy már tudom: minden, ami velem történik, valójában eredetileg semleges – se nem jó, se nem rossz. Én vagyok az, aki kényszert érez arra, hogy e két alap minőség mentén megítéljek mindent és mindenkit.
Ez a felismerés pedig abban segít, hogy fokozatosan elengedjem ezeket az ítéleteket, és hagyjam, hogy minden egyszerűen csak olyan legyen, amilyen. Ha ez sikerül, akkor pedig azt is sokkal könnyebb megértenem, hogy milyen okkal történnek a dolgok.