2022. június 12., vasárnap

A tízmilliószoros nap és A csodák tanítása


Legalább húsz éve lehetett, hogy először találkoztam a tízmilliószoros napok fogalmával, és az első ilyen alkalmat nagyon komolyan vettem. Mivel lehetőségem nyílt rá, az egész napot azzal töltöttem, hogy tudatosan pozitív rezgésekre hangoltam magam: 
  • megfogalmaztam, leírtam és hangosan felolvastam a szándékaimat, 
  • jókívánságokat, támogató imádságokat, és szeretetteljes gondolatokat küldtem mindenkinek, aki az eszembe jutott, 
  • a kedvesemmel beszélgettünk a közös céljainkról, 
  • a gyerekeinket (akik akkor 4-5 évesek lehettek) megleptük egy élménnyel, amire már régóta vágytak, és végül 
  • hosszan kóboroltam a közeli erdőben a kutyáimmal.

Ez egy annyira intenzív élmény volt, hogy máig is érzem a hatását. Minden megvalósult, amit akkor megfogalmaztam.

No, de mik azok a tízmilliószoros napok? És miért fontos ez most?

A tízmilliószoros napok eredetileg egy buddhista ünnep részei. A tibeti éves holdnaptárban négy tízmilliószoros teremtő erővel bíró ünnepnap van, és a tavasz végén, a nyár elején ünnepeljük az év második tízmilliószoros napját. Ez a tibeti holdnaptár szerint teliholdkor van, azaz az idén 

június 14-én, kedden.

De mit is ünneplünk pontosan? 

  • A történelmi Gautama Sziddhárta Buddha születését, megvilágosodását és távozását a földi világból, valamint 
  • az általa képviselt teremtő energiákat.

Ha rákeresel az interneten, akkor sok részletes leírást találsz, én most a Karmaguru oldaláról emeltem ki neked a legfontosabbakat:

„Ezen a napon a tudatunkat vezesse erős motiváció, tegyünk erős fogadalmakat, kívánságokat mások életének megkönnyítésére, hogy segíthessük őket az úton. 

Figyeljünk minden apró részletre, mert olyan dolgok is nagy jelentőséggel bírnak, amire éppen akkor nem is gondolnánk. Csak rajtunk múlik, mi történik velünk, legyünk nagyon tudatosak. Az energiák különleges összhangja révén felerősödik minden szándék.

Ezen a napon a szeretetteljes, javító szándék és akarat domináljon, felejtsük el sérelmeinket, legyünk nagylelkűek, elengedők. 

Ez a nap kiváló lehetőség arra, hogy a negatív dolgokat is elengedhessük, feloldjuk a görcsös ragaszkodást. 

Legyünk békések, ne veszekedjünk, kerüljük a konfliktusokat, a sértéseket és legfőképpen mások életének kioltásától tartózkodjunk, legyen az a legkisebb bogár is.

A tízmilliószoros nap kiváló arra, hogy adakozzunk. Adjunk szeretetet, odafigyelést, jókívánságokat, de tehetünk pénzbeli felajánlásokat, anyagi ajándékokat is.”

És vajon mit mond erről A csodák tanítása? 

A tízmilliószoros napok elnevezéséről és dátumairól semmit, mert A csodák tanítása egy olyan világ valóságáról szól, ahol az idő nem létezik. Nincsenek tehát napok és percek és hetek és évek, csak a jelen pillanat létezik. Ám nagyon is gyakran hívja fel a figyelmünket arra, hogy mindazt, amit megtapasztalunk, a saját szándékaink hozzák létre. Például itt is:

"Nem lehetséges, hogy Isten Fiát magatehetetlenül vessék ide-oda a rajta kívül álló események hullámai. A vele történő dolgokat mindig a saját választásai eredményezik. Az általa hozott döntések ereje határoz meg minden helyzetet, amelyben – látszólag véletlenül – találja magát. Mondd hát ki az alábbi mondatokat fenntartás nélkül, mert ezekben rejlik a megváltás ereje: 
Felelős vagyok azért, amit látok. Én választom az érzéseket, amelyeket megtapasztalok, és én döntök a cél mellett, amelynek megvalósítására törekszem. És én kértem mindent, ami látszólag történik velem, és abban van részem, amit kértem." (TSZ. 21. II. 2-3.)

A csodák tanításában tehát nem szerepel az az ajánlás, hogy ünnepeld meg a tízmilliószoros napokat. Az viszont kifejezetten hangsúlyos benne, hogy légy tudatában a saját szándékaidnak, és alakítsd őket aszerint, hogy miképpen szeretnél élni.  

Akkor most mi a teendő?

Érdemes összekapcsolódni azzal az örömteli energiával, amit az jelent, hogy a buddhisták világszerte ünnepelnek ezen a napon. Sőt, nem csak a buddhisták, hanem sokan mások is, hiszen egyre nagyobb körben hozzáférhető ez az információ, és aki teheti, boldogan él ezzel a lehetőséggel. 

Pont emiatt gondolom azt, hogy ezek a napok valóban sokszoros teremtő erővel bírnak. Hiszen több millió ember vélekedik így, és ez az összeadódó szándék meg is teremti ezt a felemelő energiát. 

Biztos vagyok benne, hogy amikor egy tízmilliószoros napon tudatosan pozitív szándékainkra fordítjuk a figyelmünket, akkor mind a saját életünkben, mind a világban rendkívüli, örömteli változásokat indítunk el.

Összegyűjtöttem neked az ötleteimet arról, hogy mivel töltsd ezt a napot ahhoz, hogy a lehető legnagyobb hatást érd el. Válogass belőlük kedvedre.

FONTOS: Nem arról van szó tehát, hogy ezt MIND meg kellene tenned. Válaszd ki, ami a legjobban tetszik, vagy engedd, hogy ez a lista valami egészen másra inspiráljon, és tedd meg azt. Egyszerűen csak tégy meg annyit, amennyire lehetőséged van, az pont elegendő lesz.

Legyen ez valóban különleges nap, és teremts ünnepi hangulatot. Rakj rendet, és készülődj úgy, mintha vendégeket várnál. Ha van kedved, díszítsd fel az otthonod egy részletét néhány kedves tárggyal, és gyújts meg egy gyertyát vagy mécsest.

➽ Öltözz úgy, mintha valakinek – akit nagyon szeretsz - a születésnapi vagy esküvői köszöntőjét neked kellene elmondanod egy népes társaság előtt.

➽ Gyakran emlékeztesd magad, hogy a mai az újjászületésnapod.

➽ Szánj rá egy kis időt, és gondold végig, írd le, majd hangosan is jelentsd ki a számodra most legfontosabb szándékaidat. Aztán mondd el azt az imádságot is, amit ebben az írásomban találsz: 

Nyilvánítsd ki, hogy mit akarsz >>>

➽ A szándékaid listájából készíthetsz egy képet is, vagy más vizuális emlékeztetőt, amit aztán mindennap látsz.

➽ Végezz valamilyen kreatív tevékenységet, ami örömmel tölt el.

➽ Ha már rendelkezel a Mesés életem könyvével, akkor olvasd el, amit eddig beleírtál. Vagy, ha még nem írtál bele, akkor legyen ez az a nap, amikor elkezded (vagy folytatod, ha félbemaradt).

➽ Találkozz azokkal az emberekkel, akiket szeretsz, vagy hívd fel őket, esetleg írd meg nekik, hogy miért szereted őket annyira.

➽ Írd össze, hogy kik most a legfontosabbak neked, és aztán mindegyikükért mondd el azt az imát, amit itt olvashatsz: 

30 napos imádság >>>

➽ Bárkivel is találkozol jártadban-keltedben mosolyogj rá, és gondolatban mondd el neki: Áldás kísérje minden léptedet.

➽ Tölts egy kis időt a természetben, és kérd az elemek áldását is a szándékaidra.

➽ Meditálj csendben, a légzésedre figyelve, vagy hallgasd meg egyik kedvenc vezetett meditációdat. Ez a meditáció például tökéletesen alkalmas erre, hiszen békével és nyugalommal tölti ki nem csak a te életedet, hanem mindenki másét is: 

Nyugalmat hozó gondolatok >>>

➽ Ha van valami, amit régóta szeretnél megtenni, ami fontos neked, és ami örömmel és vágyakozással tölt el, valahányszor rágondolsz, de eddig nem szántad rá az időt, akkor legyen ez az a nap, amikor megteszed.

➽ Olvass valami felemelőt, vagy nézz meg egy olyan filmet, amiről tudod, hogy inspirálni fog.  

➽ Ha résztvevője vagy A csodatévő belső hang online műhelynek, akkor a tízmilliószoros napon mindenképpen hallgasd meg a Kapcsolódás meditációt: ebben a meditációban megtapasztalod a feltétlen szeretet, a színtiszta öröm és az egység állapotát, amit ezután már éber állapotodban is bármikor előhívhatsz. Így ez a meditáció kifejezetten alkalmas arra, hogy tízmilliószoros csodákat hívj vele az életedbe.

Aztán pedig írd meg itt, a hozzászólások között, hogy mit választottál, vagy milyen inspiráció érkezett annak hatására, hogy mindezt végigolvastad. Minél több javaslatot gyűjtünk itt össze, annál több mindenből válogathatunk mindannyian. És persze örömmel olvasom, ha megírod azt is, hogyan telt ez a tízmilliószoros napod. 😊

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 

***

Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét (az én fordításomban) és kezdj el vele csodákkal teli életet teremteni magadnak már ma! Kattints ide: 



***


Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:  

2 megjegyzés:

  1. Kedves Kriszta! Ha megengeded elviszem, hogy tovább adhassam másoknak is, természetesen hivatkozással.
    Ölellek,
    H. Kriszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kriszti, kérlek, ezt a linket küldd el mindenkinek, akinek szeretnéd továbbadni: https://www.csodautas.com/2022/06/a-tizmillioszoros-nap-es-csodak-tanitasa.html
      Köszönöm!

      Törlés