2021. január 31., vasárnap

Ettől a felismeréstől minden könnyebb lesz


Ha egyszer összeszeded a bátorságodat, és alaposan megvizsgálod az álmaidat és a céljaidat, könnyen lehet, hogy te is arra a döbbenetes felismerésre jutsz, amire én: 

sokszor egymásnak teljesen ellentmondó dolgokat szeretnénk.

Így már érthető, hogy miért nem valósulnak meg a vágyaink! 

Ha egyetlen gondolatban akarnám összefoglalni mindegyiket, az így nézne ki: 

  • Szeretném, ha sok minden másképp lenne az életemben, és közben 
  • azt is szeretném, hogy minden maradjon ugyanúgy, ahogyan most van. 

Ráadásul fogalmunk sincs, hogy mi az, ami igazán a javunkra lenne, mert a múltbéli tapasztalatainkból kialakult, igencsak szűkre szabott szűrőn át szemléljük 

  • önmagunkat, 
  • az életünket és 
  • a világot. 

Ebből a helyzetből az az egyetlen kijárat, ha elfogadjuk ezt, és hajlandóak vagyunk kimondani: nem tudom.

Szeretett Istenem, kérlek, alakíts át engem. 
Önts belém bátorságot, hogy legyen merszem elfogadni, hogy valójában nem tudok semmit. Nem tudom, hogy mit szeretnék, és nem tudom, hogy mi lenne a valóban helyes cselekedet az elém kerülő helyzetekben. 
Kérlek, nyisd meg az elmémet, hogy befogadhassam a Tőled érkező útmutatást. Tégy olyan emberré, akinek már nem fontos, hogy mindent ő irányítson, ezért boldogan hátralép, hogy Te lehess az, aki elöl halad. 
Kérlek, söpörd ki az elmémből a múltból itt maradt ködöt, és segíts, hogy tisztán lássak. Mutasd meg nekem, hogyan tudok elcsendesedni, és mindig megvárni, hogy mi az, amit Te súgsz a fülembe. Érzem, hogy ettől csak könnyebbé és derűsebbé válhat az életem. 
Most örömmel átadom neked minden kérdésemet és minden gondomat. Kérlek, vedd át őket. 
Mélységes megkönnyebbüléssel tölt el a gondolat, hogy már nem vagyok egyedül. Veled tartok a szeretethez vezető, fénytől ragyogó úton. Köszönöm. Áldás. 


Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 


Ha szeretnéd, hogy a hét imája minden hétfő reggel e-mailben is megérkezzen hozzád, akkor iratkozz fel a hírlevelemre itt: Örömhírmondó >>>.

❋ ❋ 


Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét és 
egy szeretetmeditációt, így

kezdj el te is már most 
csodákkal teli életet teremteni magadnak!


8 megjegyzés:

  1. Hogy mennyire igaz ez az ima! Köszönöm, hogy elküldted! Máris jobb a lelkemnek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! Örülök, hogy jobban érzed magad tőle! :)

      Törlés
  2. Csodálatos ima, köszönöm Kriszta! Milyen jó ennek az imának az olvasásával indítani a februárt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, Kriszti! Valóban - ma nem csak egy hetet indítunk el, hanem egy hónapot is. Tényleg jó kezdet! :)

      Törlés
  3. Csatlakozom az előttem szólókhoz. Ez csodálatos ima!
    Hálás szívvel köszönöm! :)

    VálaszTörlés