2018. október 8., hétfő

Honnan tudod, hogy valóban megbocsátottál?

A megbocsátás a központi témája A csodák tanításának – erre már biztosan te is rájöttél. Így aztán a találkozókon gyakran beszélgetünk arról, mit is jelent ez a fogalom, és arról, hogy honnan tudhatjuk, valóban megbocsátottunk-e. Most találtam egy történetet, ami szépen illusztrálja mindezt, úgyhogy gyorsan meg is osztom veled. 

Elizabeth Gilbert író az Ízek, imák, szerelmek című könyv (és film) kapcsán vált igazán híressé. A többi könyvét és minden más megnyilvánulását is szeretem, ezért a Facebook-on és az Instagramon is követem. Ez utóbbin osztotta meg az alábbi történetet, amit azonmód le is fordítottam neked. 

"Az apám vietnami veterán. Néhány hónappal ezelőtt egy közte és egy vele egykorú nő között zajló beszélgetésnek voltam a tanúja, ami mélyen megérintett. A nő korábban hippi, és Vietnam-ellenes tüntető volt. A következőt mondta az apámnak:
- Háborúellenes voltam ugyan, ám sajnálom, hogy akkoriban nem tartottuk tiszteletben a szolgálatot, amit végeztetek, és az áldozatot, amit hoztatok. 

Az apám átnyúlt az asztalon, megfogta a nő kezét, és így válaszolt: 
- Köszönöm, hogy ezt mondod. Ám a lényeg ez: a jó oldalon álltál. A tüntetőknek igazuk volt. A vietnami háború igazságtalan és embertelen volt. Ezt akkor nem tudtam, de most már tudom. Helyesen tetted, hogy tiltakoztál. A történelem ezen pontján a jó oldalon álltál. A tüntetések nélkül a háború még tovább tartott volna.

A nő pedig így szólt: 
- De akkor is – köszönöm, amit tettél.

Az apám pedig: 
- És én köszönöm, hogy tiltakoztál ellene."

A poszt alatt persze sok hozzászólás is született, és az egyikben volt egy másik történet, ezt is lefordítottam, íme: 

"Az én apám is veterán, őt besorozták. Nem volt más választása, háborúba kellett mennie, ahol legjobb képességei szerint megtette, amit mondtak neki, aztán hazajött. Oly sokat áldozott fel azért, hogy megtegye, amit helyesnek tartott. 

Évekkel később legidősebb gyermeke hippi lett, színes ruhákat kezdett hordani, és a béke szimbólumát villogtatja mindenütt. Ahelyett, hogy szentbeszédet tartana, meg akarna változtatni, vagy a szemét forgatná – az apám csak szeret engem. Tiszteletben tartja bennem a hippit. 

Valahányszor lehajtok a kocsifeljáróról, a béke jelét mutatja nekem. Ahelyett, hogy haragudnék rá amiatt, hogy részt vett egy háborúban, ami ellen biztosan tüntettem volna (ha éltem volna akkor), tiszteletben tartom a szolgálatot, amit végzett, és hálásan köszönöm Istennek, hogy hazaküldte őt anyámhoz, hogy így a legjobb apává válhasson, akit csak el tudok képzelni. 

Nekem adta a pilótadzsekijét, ami az egyik legféltettebb tulajdonom. Felemelem a kezem, és én is a béke jelével intek neki. 

Olyan jó lenne, ha képesek lennénk abbahagyni az gyűlölködést és a harcot az ellen, amit nem értünk. Olyan jó lenne, ha csak szeretnénk és tisztelnénk egymást mindazok ellenére, amit nem értünk. Ülj, vagy állj, vagy térdelj. Hordj edzőcipőt. Vagy ne. Ez a te életed és a te lelked. 

Egyszerűen csak jusson eszedbe, hogy a másik embernek is megvan a maga élete és a maga lelke, ezért talán valami egészen más foglalkoztatja. És ez így rendben van. Csak mosolyogj rá a testvéredre, és szeressétek egymást – MOST." 

Az eredeti (angol nyelvű) bejegyzést itt találod:


Ha neked is van egy szép történeted a megbocsátásról, oszd meg a hozzászólások között, szívesen elolvasom!  
   
Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 

***

Az október 29-én induló, A szabadság harmadik lépcsője találkozósorozatra már csak 1 hely van. Ha szeretnél velünk tartani, és a megbocsátásról is szóló, izgalmas beszélgetésekben részt venni, kattints a címére, olvasd el a részleteket, és jelentkezz gyorsan!


Várlak!

Kriszta 😊



Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét és 
egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most 
csodákkal teli életet teremteni magadnak!


Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:  

4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Igen, azért éreztem, hogy muszáj lefordítanom és közreadnom.

      Törlés
    2. A családunkban nem volt szokás se megölelni egymást,se azt mondani,hogy szeretlek. Így nőttünk fel. Édesapám alkohol függő volt,és sok bántalmazást éltünk át,apám sokszor bántotta édesanyámat.6 éves voltam ,mikor elváltak.De amikor felnőttem elhatároztam,hogy nem követem apám példáját. Sokat küzdöttem magammal az értéktelenség érzésével is küzdöttem sokáig.A szeretet nyelvekről szóló könyvből tudtam meg,hogy mindenkinek van szeretet nyelve,és elkezdtem alkalmazni. Először Édesanyámon.Elkezdtem megölelni,amikor csak lehetett,meg mondani,hogy szeretem.Először nem tudta mire vélni,aztán később már ő is mondta,hogy szeret kb 1 hónap után.Édesapámat,mivel távol lakik tőlünk,telefonon mikor beszéltem vele,amikor először mondtam neki a telefonba,hogy szeretem,csak nagy hallgatások voltak,majd eltelt 2 hónap mire ő is kimondta ,hogy szeret. Amikor megyek hozzá,azóta meg is öleljük egymást. Egy betegség miatt szokott le az italról.

      Törlés
    3. Ez egy óriási átalakulás Alex, gratulálok. Csodálatos, hogy a szüleidet is meg tudtad így gyógyítani.

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés