2018. június 28., csütörtök

Amit szeretnél, már úton van feléd

Az, ahogyan a napodat kezded, gyakran meghatározza, milyen lesz a folytatás. Ébredéskor könnyű egyszerűen csak feküdni az ágyban, és teret engedni a negatív gondolatoknak. 

Nincs kedvem dolgozni menni. Nem akarok ezekkel a gyerekekkel foglalkozni. Tegnap nem mentem el edzeni. 

Nem tűnik fel, de ezzel egy pocsék napot készítünk elő. Hiszen mágnesként vonzod magadhoz azt, amiről folyamatosan gondolkodsz. 

2018. június 14., csütörtök

Minden lehetséges, mert sohasem vagy egyedül

Szinte minden nap – legalább egyszer – egy helyzet, egy feladat, vagy egy másik ember átveszi fölöttünk az irányítást. Abban a pillanatban úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk helyesen cselekedni. 

A Tanítás friss diákjaiként gyakran visszacsúszunk régi viselkedési mintáinkba, és vitát kezdeményezünk csak azért, hogy eltereljük a figyelmet arról, hogy mennyire alkalmatlannak érezzük magunkat. Ez a viselkedés soha nem old meg semmit, és szinte mindig ellentámadást vált ki. Aztán eluralkodik a káosz. 

2018. május 1., kedd

Pontosan ott vagyunk, ahol éppen most lennünk kell

Jó újra és újra emlékezni arra, hogy ott vagyunk, ahol lennünk kell. Különösen, ha hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy kihagyunk valamilyen lehetőséget, vagy attól tartunk, hogy a karrierünk, vagy életünk más területei nem fejlődnek eléggé. Amikor kételkedünk abban, hogy amit bármivel kapcsolatban teszünk, az éppen elegendő, ez a gondolat segít abban, hogy lecsendesedjünk, és készen álljunk arra, hogy békésen megtegyük a következő lépést. Ez pedig mindig meg fog mutatkozni. 

2018. április 1., vasárnap

Imádkozzam az ellenségeimért? Mégis, miért?

Ha régóta foglalkozol A csodák tanításával, akkor talán már tudod is a választ a címben feltett kérdésre.  A csodák tanítása ugyanis rendre előveszi a Bibliából származó fontosabb kijelentéseket, elmagyarázza, hol tévedünk az értelmezést illetően, és megmutatja, mi volt az eredeti szándék az adott gondolat esetében. 

Most elhoztam neked azt a részt, amelyben arról van szó, mit is jelent az ellenségeinkért való imádkozás. Ez azonban nem A csodák tanítása könyvben van, hanem az egyik kiegészítésben.
Ugyanis röviddel az után, hogy A csodák tanításának diktálása befejeződött, két kiegészítés erejéig még folytatódott. Ezek 1978-ban jelentek meg először, és az egyiknek a címe: The Song of Prayer - Prayer, Forgiveness, Healing, vagyis

Az imádság dala - Imádság, megbocsátás, gyógyulás

A legutóbbi, angol nyelvű kiadásba ezeket már belevették, de a mi hivatalos fordításunk még nem ebből készült, így abban nem olvasható. Amikor időm engedi, lefordítok belőle egy-egy fejezetet, majd közzéteszem itt, hogy hozzád is eljusson.

2017. november 16., csütörtök

Mi az a szent kapcsolat? + egy jó hír!

Csodálatos, felemelő érzés, amikor egy álom megvalósul, és én ezekben a napokban éppen ezt élem át. A könyvemet ugyanis pontosan három évvel ezelőtt – 2014 novemberében – kezdtem el írni, és két nappal ezelőtt – 2017. november 14-én hoztam ki a nyomdából. Azóta csak nézegetem, lapozgatom, gyönyörködöm benne, és örülök. 

Igen, ugyanúgy, mint 2013 szeptemberében, amikor A csodák tanítása megjelent magyarul, és ugyanúgy, mint 2003 szeptemberében, amikor az angol nyelvű változatot tartottam a kezemben. 

Az én könyvem ezt a címet kapta: