A csodák tanítása tele van olyan szavakkal, amelyek – ha nem vallásos környezetben nevelkedtünk – bizony idegenül hangzanak számunkra. Sőt, érthetetlenül is, hiszen sokszor elképzelésünk sincs arról, hogy az adott szónak mi a jelentése.
Az egyik ilyen szó a szentség. Eddig úgy tudtuk, hogy szentek csak bizonyos emberek lehetnek, akik vagy annak születtek, vagy azzá avatták őket. A csodák tanítása pedig arra kér, hogy fogadjuk el az ilyen és ehhez hasonló állításokat:
- Szentségem megáldja a világot (37. lecke), vagy
- Nincs semmi, amire szentségem ne lenne képes (38. lecke).
Ahogy ezekből a leckékből is kiderül, mindannyian szentek vagyunk. A szentség
- a legbelső, szellemi lényünk, az a részünk, ahol
- kizárólag szeretet, öröm és béke lakozik.
Szeretett Istenem, kérlek, alakíts át engem. Tégy olyan emberré, aki képes megismerni és elfogadni saját szentségét. Segíts megbarátkoznom ezzel a szóval.
Segíts megtapasztalnom azt is, hogy a szentség nem csak rám jellemző, hanem mindenki másra is. Valahányszor megharagudnék és hibáztatni kezdenék, kérlek, emlékeztess rá, hogy ehelyett összpontosíthatok a másikban is ott lévő szentségre. Ez a nézőpontváltás hozza el a megbocsátás képességét és ezen keresztül az egyre növekvő nyugalmat és békét.
Hadd ismerjem fel, hogy ehhez a belső, bölcs, szent részemhez kapcsolódva kapok választ a kérdéseimre is.
Kérlek, segíts felismernem, hogy a problémáimra a megoldások sohasem kívül, hanem mindig belül vannak. Mutasd meg, mi a legjobb módja annak, hogy a kihívást jelentő helyzeteket ne az egómra hallgatva, hanem szentségemnek átadva éljem meg.
Hadd legyen az életem mostantól egy könnyed és örömteli utazás. Köszönöm. Áldás.
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
***
Tarts velem január 21-től az Örömhírhozók - évindító online műhely résztvevőjeként, és teremts magadnak egy csodálatos újévet és egy rendkívüli, új életet! Részletek itt:
Örömhírhozók - évindító online műhely >>>
***
Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése