Ha képesek lennénk elengedni az önmagunkkal szemben támasztott elvárásokat, valamint az összehasonlítás igényét, gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra boldogok lennénk.
Ha képesek lennénk valóban minden döntést Istennel együttműködve meghozni, akkor a félelem soha nem tudna teret nyerni az életünkben.
Ezért ennek a hétnek az imája abban támogat, hogy képes légy megérezni, mennyire szeretve vagy, mennyire fontos vagy, mennyire értékes vagy.
Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak.
Hozzád hasonlóan én is abba vetem az én bizalmamat és hitemet, amit becsben tartok. A különbség az, hogy én csakis azt szeretem, amit Isten is szeret, és így sokkal többre becsüllek annál, amennyire te értékeled magadat; én becsülöm benned az Isten által reád bízott értékeket. Szeretek mindent, amit Ő teremtett, és minden hitemet és bizalmamat felajánlom az Ő teremtésének. Oly erős az én beléd vetett bizalmam, akár az én Atyámnak adott szeretetem. Határtalanul és félelem nélkül bízom benned, és soha nem hallasz tőlem félelemből fakadó szavakat. (A csodák tanítása, TSZ. 13. X. 13:1-5.)
Azért imádkozom, hogy mostantól mindig ismerd fel, ha olyasmit tartasz
becsben, ami valójában nem támogat téged. Azt kérem, hogy legyen bátorságod
elengedni a megszokás okozta hiedelmeket arról, hogy milyennek kellene lenned,
vagy nem kellene lenned. Hadd legyen ez a hét az alkotó átalakulásé: mint amikor a márványtömbről lefaragják a felesleget, és előtűnik egy gyönyörű
szobor.
Azért imádkozom, hogy belső bölcsességedre hallgatva könnyű legyen tudatosítanod, hogy olyan vagy, amilyennek Isten megteremtett, és ez sohasem változott, és nem is fog. Azt kérem, hogy érkezzen meg hozzád a bizonyosság, hogy – így, ahogy most vagy – rendkívül értékes vagy, mert Isten ilyennek teremtett. Hadd legyen mostantól egyértelmű számodra, hogy csakis a mérhetetlen nagyrabecsülésedre vagy érdemes.
Azért imádkozom, hogy mostantól képes légy úgy szeretni magad, ahogy Isten szeret téged. Azt kérem, hogy mostantól bízz magadban úgy, ahogy Isten bízik benned. Hadd nyerjen benned egyre nagyobb teret az afölött érzett öröm, hogy Isten szeretetére és bizalmára támaszkodva minden lehetséges.
Azért imádkozom, hogy az elmédet csakis a szeretet, a bizalom, az öröm és a béke töltse ki, mert így nem marad majd hely a félelemnek. Azt kérem, hogy vedd észre, amikor a félelem szavait szólod, és állj meg. Hadd legyen minden ilyen pillanat egy jó alkalom arra, hogy elcsendesedve Istenhez fordulj, és az ő tanácsát kérd.

Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
Ha szeretnéd, hogy a hét imája minden hétfő reggel e-mailben is megérkezzen hozzád, akkor iratkozz fel a hírlevelemre itt: Csodaútravaló >>>.
❋ ❋ ❋
Ha ezen a nyáron szeretnél testileg, lelkileg és szellemileg is feltöltődni, akkor júliusban gyere velem az Adriára, és légy résztvevője a csoda-tábornak! (A két táborban összesen 32 hely van, ebből 20 már elfogyott.) Részletek és jelentkezés itt:
❋ ❋ ❋
Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét és
egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most
csodákkal teli életet teremteni magadnak!
egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most
csodákkal teli életet teremteni magadnak!
Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:
Az imádságnak ez a legjobb módja >>>
Számít rád a világ >>>
Erre figyelj, ha derűs életre vágysz >>>
Az imádságnak ez a legjobb módja >>>
Számít rád a világ >>>
Erre figyelj, ha derűs életre vágysz >>>
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése