A technika ördöge a csodák szolgálatában: 7 + 1 ötlet

Az egónk számtalan trükköt felvonultat annak érdekében, hogy elérje: egyre sokasodjanak azok a napok, amikor nem foglalkozunk A csodák tanításának leckéivel. Ezek közül csak néhány: 

* elfelejtjük a gyakorlatok szövegét;
* nincs időnk rá, hogy naponta többször foglalkozzunk vele;
* reggel még talán, de napközben egyáltalán nem jut eszünkbe az aktuális feladat.

Idővel ez megváltozik. Ahogy az a bizonyos „kis hajlandóság”, amiről a kurzus is ír, növekszik, sőt, mély elköteleződéssé alakul, egyre kevésbé érzed feladatnak, sokkal inkább örömteli, vágyott tevékenységnek a tanítással való foglalkozást. Ám addig is, amíg ez létrejön benned, összegyűjtöttem azokat az eszközöket, amelyek a segítségedre lehetnek ebben a folyamatban. 

Igaz-e A csodák tanítása?

Az első néhány évben, amikor A csodák tanításának gyakorlatait végeztem, engem is gyakran elfogott a kétség. Mi van akkor, ha tévedek? 

Mi van akkor, ha elköteleződtem egy olyan tanítás mellett, amiről egyszer csak kiderül, hogy egy szava sem igaz? Mi van akkor, ha eltelik ez a sok év, én pedig végig rossz irányba megyek? E kérdések tengerparti hullámverés módjára hol felerősödtek, hol elcsendesedtek bennem.

Szerencsére  viszonylag hamar több megnyugtató válasz is érkezett, ezekről írok ma neked. 

Semmi baj az egóddal!

- Ne bántsuk már azt a szegény egót! - fakadt ki egy beszélgetésben valaki. - Annyi rosszat mondtatok rá, olyan, mintha más dolgunk sem lenne, mint a lehető leggyorsabban agyoncsapni! Meggyőződé-
sem, hogy az egónk nélkül nem tudnánk boldogulni ebben a világban, miért kellene hát elpusztítani?

Már akkor eszembe jutott dr. Dawid R. Hawkins (Az Erő kontra erő, és A valódi Én hatalma című könyvek írójának) néhány mondata erről, amit most ide is leírok  neked. 

Amit az elefántoktól tanultam a spiritualitásról

Reggel ötkor felkeltem, fogtam a törülközőmet, a fogkrémet, a fogkefét meg a tusfürdőt, és elsétáltam a zuhanyozóig. Közben hallgattam, ahogy az állatok már javában, zajosan követelik a reggelit, pedig az csak 7 óra körül érkezik majd. 

A zuhanyozóba érve bekukkantottam a sarokba, hogy ott van-e barátom, az óriásbéka, és, ha ott volt, üdvözöltem. (Már napokkal korábban, jó hangosan kinyilvánította, hogy ez a helyiség az övé, így úgy éreztem, ennyi tiszteletet megérdemel, ha már beenged a felségterületére ...)

Aztán megnéztem, hogy csöpög-e a csap. Ha csöpög, az azt jelenti, van víz, fogat moshatok és zuhanyozhatok. Ilyenkor érdemes volt sietni, mert a víz bármikor úgy dönthetett, hogy nincs belőle több, és akkor ott álltam összeszappanozva, dideregve ...

Adjam fel a céljaimat? Biztos, hogy jó ez nekem?

- Na jó, én erre nem vagyok hajlandó! Kedves Kriszta, már ne is haragudj, de ezt nem kérheted tőlem sem te, sem pedig A csodák tanítása! - fakadt ki 2003-ban az első csoportom egyik résztvevője, a 25. lecke olvastán.

- Miért? Mi a baj? - kérdeztem - mit találtál benne, ami nem tetszik?

- Ezt írja az 5. bekezdésben:

A tanuláshoz elengedhetetlen, hogy feladd a célokat, amelyeket a világ dolgainak tulajdonítasz. Ezt csak úgy valósíthatod meg, ha felismered, hogy e célok nem "jók" vagy "rosszak", hanem értelmetlenek. A mai nap eszméje által ebbe az irányba tehetsz egy lépést.

- Egészen biztos vagyok benne, hogy nem akarom feladni a céljaimat. Gondolj bele, Kriszta: egy céget irányítok, alkalmazottaim vannak, ebből élek én is, ők is. Mi lenne velünk, ha egyszeriben nem lennének céljaim, és fokozatosan megszűnnének a bevételeink? Egész egyszerűen ezt én nem tehetem meg!