2025. augusztus 17., vasárnap

Áldás vagy te magad is


Amikor reggel felszálltam a buszra, úgy tűnt, a városban ma mindenki pont ezzel a járattal akart utazni. Heringekként álltunk egymás mellett, mozdulni sem lehetett. Ahogy figyeltem magamban a tömeg okozta növekvő feszültséget, egyszer csak ez a gondolat jelent meg az elmémben:

- Használd.

Gyorsan megértettem: azzal segítek magamnak, ha nem fortyogok tovább itt csendben, hanem felhasználom a helyzetet. 

De mire használjam? 

Ez a válasz is hamar megérkezett: Megáldom a világot, mert megáldom magamat – mondja A csodák tanítása egyik leckéje. Úgyhogy először magamat áldottam meg. 

Kimondtam magamban: 

Áldás vagyok. Fontos, hogy most itt vagyok.

Aztán elkezdtem csendben megáldani a körülöttem lévőket. 

  • A morcos férfit, aki rálépett a lábamra - áldás
  • A gyereket, aki kétségbeesetten sírt - áldás
  • A sofőrt, aki idegesen rángatta a járművet - áldás
És már éreztem is, ahogy valami megváltozik bennem: a feszültség lassan békévé oldódott. 

Akkor értettem meg igazán: amikor megáldom a világot, nem másokat változtatok meg, hanem magamat gyógyítom. A világ pedig pont ettől válik szebbé körülöttem.

Szeretett Istenem, kérlek, alakíts át engem. Tégy olyan emberré, aki képes áldást vinni mindenhova, amerre csak jár. 
Segíts, hogy többé ne keressem a hibákat, ne gyártsak bűntudatot, és ne ragaszkodjak a múlt fájdalmához – hiszen így válok áldottá magam is. 
Taníts meg rá, hogy ezentúl ne az ítéleteim szűrőjén keresztül figyeljem a világot, hanem úgy, ahogyan Te látod. Én is a szeretet szemével akarok nézni mindenkire. 
Mutasd meg, hogyan válhatok olyan emberré, aki nem rejti el a fényét, és nem kicsinyli le önmagát. Hadd legyek mostantól tudatában annak, hogy a Te gyermeked vagyok, akit a saját hasonlatosságodra teremtettél. 
Tölts el annak a bizonyosságával, hogy semmit sem kell feláldoznom, mert semmit sem veszíthetek el abból, amit Te adtál nekem. 
Bátoríts, hogy a szeretetet válasszam, újra és újra - akkor is, amikor ítélkezni könnyebb lenne. 
Köszönöm. Áldás.

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 

***

🟡 Töltsd le A csodák tanítása 365 leckéjét (az én fordításomban) és kezdj el vele csodákkal teli életet teremteni magadnak már ma! Kattints ide: 👇


***


Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:  

4 megjegyzés:

  1. Hálásan köszönöm Kriszta a heti útmutatást. Csodás hetet kívánok neked szeretettel .Erzsébet🥰🤗🥰

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm ezt a csodás Imát- és a történetet! Nagyon jókor érkezett! Sok szép napot kívánok Neked- és Szeretetet!
    Julianna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Julianna, de jó, örülök, hogy jókor érkezett, és köszönöm hogy megírtad! 😊

      Törlés