Így kezdődött minden

Vajon miért gondoljuk azt, hogy elszakadtunk Istentől, hogy magunkra vagyunk utalva, hogy mindent egyedül kell megoldanunk? 

Miért alkottuk meg az egót, és miért olyan nehéz mindent az isteni gondviselésre bízni? 

Honnan ered ez az egész? 

Ezekre a kérdésekre válaszol a mai írásom, A csodák tanításának abból a bekezdéséből kiindulva, amiből egyértelműen kiderül, hogy miként kezdődött el ez a folyamat. 

Így ennek a hétnek az imája abban támogat, hogy könnyű legyen visszatalálnod az Istennel, és a többi emberrel való biztonságos, örömteli egységbe.

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

A mindent egyesítő örökkévalóságba belopakodott egy apró, őrült eszme, és Isten Fia nem emlékezett arra, hogy csak nevetnie kellene rajta. Feledékenységében komoly eszmévé lett ez a gondolat, és egyaránt képessé vált bizonyos teljesítményekre és valós okozatok előidézésére is. Közös nevetésünkkel azonban elűzhetjük ezen dolgokat, és megérthetjük, hogy az idő nem erőszakolhatja rá magát az örökkévalóságra. Nem hihetjük, hogy az idő tőrbe csalhatja az örökkévalóságot – hiszen az örökkévalóság jelentése az, hogy az idő nem létezik. (A csodák tanítása, TSZ. 27. VIII. 6:2-5.)

A bátran és derűsen élt életnek ez az alapja

Az alázatosság a másik olyan fogalom, amelyet gyakran tévesen értelmezünk. Azt hisszük, azt jelenti, hogy kicsinek és megfélemlítettnek kell éreznünk magunkat. Ám pont az ellenkezőjéről van szó. 

Az alázat azt jelenti, hogy elfogadom: olyan vagyok, amilyennek Isten megteremtett, és ezen soha, semmi nem változtathat. 

Az alázat azt jelenti, hogy elfogadom a nagyságomat és az erőmet, és hajlandó vagyok ezt Isten céljainak a szolgálatába állítani, és ebben az Ő útmutatását követni. 

Ezért ennek a hétnek az imája abban támogat, hogy könnyedén elfogadd, sőt megtapasztald ezt az igazságot, hogy ezentúl bátrabban és teljesebben élhesd az életedet.

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

Az alázatosság tanítása nem a szellemnek, hanem az egónak szól. A szellem meghaladja az alázatosságot, mert felismeri fényességét, és boldogan sugározza fényét mindenhová. A szelídek öröklik majd a földet, mert az ő egójuk alázatos, és így valósabb módon érzékelik a dolgokat. A Mennyek Királysága a szellem jogosultsága, a szellem szépsége és méltósága pedig minden kétség felett áll, meghaladja az érzékelést, és örökké jelzi Istennek a teremtményei iránt érzett Szeretetét; Isten teremtményei pedig teljes mértékben méltók az Atyához, és csakis Őhozzá. (A csodák tanítása, TSZ. 4. I. 12:2-5.)

Kulcs egy békésebb, szeretetteljesebb, szabadabb világhoz

Sokan félreértik a megbocsátás fogalmát, és arra gondolnak, hogy ha megbocsátjuk a „bűnöket”, akkor minden csak egyre rosszabb lesz. Pedig ennek épp az ellenkezője igaz, és A csodák tanítása ezt akarja velünk megértetni. 

Minden baj forrása az, hogy mindannyiunk elméje tele van támadó gondolatokkal önmagunkra, a többi emberre és a világra vonatkozóan. Ezek a támadó gondolatok teremtik a nehézségeket és a konfliktusokat. Ha hajlandóak vagyunk ezekre ránézni, és megbocsátani őket magunknak és mindenki másnak, akkor onnantól kezdve egy valóban békés és szeretetteljes világban élhetünk. 

Így ennek a hétnek az imája abban támogat, hogy ez a megértés és ez a szándék megszülessen benned, hogy mostantól egyre csodálatosabb legyen minden egyes napod. 

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

A való világ az a lelkiállapot, amelyben tisztán látszik, hogy e világ egyetlen célja a megbocsátás. Nem a félelem a célja, mert a bűntudattól való megszabadulás vált e céllá. Érzékeled a megbocsátás értékét, és ezen érték lép a bálványok helyébe; többé már nem keresed a bálványokat, mert nem tartod értékesnek az „ajándékaikat”. Nem állítasz fel hasztalan szabályokat, senkitől és semmitől nem követeled már meg, hogy illeszkedjen be erővel a félelem álmába. (A csodák tanítása, TSZ. 30. V. 1:1-4.)

Mindent megkapsz, amikor adni kezdesz

Eddigi életünk szinte mindannyiunkat arra tanított, hogy amire vágyunk, abból hiány van, ezért folyamatosan küzdenünk kell azért, hogy megszerezzük. A csodák tanítása pedig arra kér, hogy fordítsuk meg ezt a gondolkodásmódot, és vegyük észre, hogy mindenből van bőven. 

Ezt pedig úgy tudjuk megtenni, ha elkezdünk adni. Minél többet adunk magunkból másoknak, annál inkább megengedjük, hogy hozzánk is megérkezzen, amit szeretnénk. 

Ezért ennek a hétnek az imája abban támogat, hogy könnyű legyen a hiányról a bőségre helyezni a figyelmedet, és ezzel olyan életet teremteni magadnak, amelyben végre megvalósulnak az álmaid. 

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

Isten törvényei mindig igazságosak, és mindig következetesek. Az adakozás által kapsz. Kapni azonban annyi, mint elfogadni, nem pedig megszerezni. Soha nem lehetséges az, hogy ne rendelkezz valamivel – az azonban lehetséges, hogy ne tudj róla. (A csodák tanítása TSZ. 9. II. 11:3-6.)

Ez az egyetlen és legfontosabb kérés

Hogyan imádkozzak? És egyáltalán, van értelme? Hallja Isten, amit mondok? 

Ezek is olyan kérdések, amelyek előbb-utóbb felmerülnek azokban, akik A csodák tanításának útjára lépnek – vagy bármilyen más spirituális útra, amely Istenhez kapcsolja őket. 

És igen, Isten hall minket, bár nem a szavainkat hallja, hanem azt az energiát és rezgést fogadja be, amit a szavak kimondása közben létrehozunk és sugározni kezdünk. 

A mai részletből pedig az derül ki, hogy mi az az egyetlen, egymondatos imádság, ami a legfontosabb mind közül. 

Ennek a hétnek az imája így abban támogat, hogy mostantól könnyű legyen ezzel az egyszerű imádsággal Istenhez, és az ő szeretetteljes, mindent eligazító energiájához kapcsolódnod. 

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

Kizárólag saját akaratod elég erős, elég méltó arra, hogy vezessen téged. E tekintetben éppoly szabad vagy, mint maga Isten, és mindig is ilyen szabad leszel. Kérjük hát az Atyát az én nevemben, hogy mindig segítsen emlékezned az Ő irántad érzett Szeretetére, és a te Iránta érzett szeretetedre. Ő soha nem tagadta meg e kérést, mert az egybeesik az Ő akaratával. (A csodák tanítása, TSZ. 4. III. 6:1-4.)