2020. március 22., vasárnap

Ma 17.00-kor kérj te is egy csodát!

Ha mostanában kétségbeesettnek és tehetetlennek érzed magad, akkor tudd, hogy ez – szerencsére – tévedés. A gondolataid terén sohasem vagy tehetetlen, mindig megválaszthatod őket, és ha segítséget kérsz, az mindig megérkezik. 

Azt már te is tudod, hogy elsősorban szellemi lények vagyunk. Ezért egyáltalán nem szükséges, hogy mindent mi magunk végezzünk el, mivel – bennünk vagy rajtunk kívül – létezik egy erő, amely irányt ad utazásunknak. Talán egy bizonyos vallás hívei vagyunk, talán egyszerűen csak tudatában vagyunk mélyen spirituális és békés lényegünknek – lényünk középpontjának -, így képesek vagyunk egy magasabb hatalomra támaszkodni, hogy vezessen minket. 

Néha félre kell állnunk és abba kell hagynunk a harcot azért, hogy e szellemi béke megalkothassa a maga csodáit. Ezért amikor nehéz, vagy megoldhatatlannak tűnő helyzetbe kerülünk, kérhetünk egy csodát. Amikor így teszünk, meghívjuk az összes olyan segítő erőt, amelyet az univerzum nekünk tart fenn. 

Semmi vesztenivalónk nincs, viszont megnyerhetünk mindent azzal, hogy magasabb erőink kezébe helyezzük a dolgokat. Amikor hitünket a spirituális szeretet tiszta energiájába helyezzük, csakis a siker melegen átölelő ragyogását tapasztalhatjuk meg. 

Ha egyelőre nem tartozik mindennapi szokásaid közé az, hogy csodáért folyamodsz, talán most jött el az ideje, hogy kipróbáld, és adj ennek a lehetőségnek egy esélyt. 

Marianne Williamson
  • a Visszatérés a szeretethez, 
  • A csodák kora és 
  • A változás hatalma 
c. könyvek írója (sok másé is, de csak ezek jelentek meg magyarul), valamint A csodák tanításának évtizedek óta tanulója és tanítója. Ismert és elismert spirituális tanító, aki emberek tömegeit képes mozgósítani. Én is azóta tanulok tőle, amióta A csodák tanításával találkoztam. 

Ő kér most minket arra, hogy – bárhol is vagyunk a világon – 

ma (március 22-én, vasárnap) 17.00 órakor 

egy mindössze 2 perces meditációban kérjünk egy csodát. (Ha nem Magyarországon élsz, akkor nézz utána, hogy a te időd szerint ez mit jelent – most az a fontos, hogy az egész világon egyszerre tegyük ezt.) 

Az eredeti felkérést itt találod: Marianne Williamson weboldala

Ezalatt a két perc alatt semmit nem veszíthetünk, viszont mindent elnyerhetünk. Miénk lehet egy csoda pusztán azáltal, hogy mindannyian kérünk egyet. Szóval, ha teheted, szánd rá ezt a kis időt. 

Ez a két perc nem egy vezetett meditáció, hanem a saját csendedben megtartott tér arra, hogy a csoda megtörténhessen. Tehát semmi különöset nem szükséges tenned: ott, ahol vagy, 
  • állj meg egy pillanatra, 
  • csendesedj el, 
  • idézd fel a helyzetet, a vele kapcsolatos aggodalmaidat, majd 
  • kérj egy csodát. 

Ha mégis szeretnél valamiféle keretet a folyamathoz, és szívesen követed, ami hozzám érkezett ezzel kapcsolatban, akkor tedd az alábbiakat. 

Kerestem egy kétperces zenét, ami meghallgathatsz egyszer, vagy ismétlőre állítva többször is. A YouTube-on itt találod: 


innen pedig le is töltheted:



A lépések pedig:

1. Ülj le egy nyugodt helyen, helyezkedj el kényelmesen. 
2. Vegyél néhány mély levegőt, és csendesedj el. 
3. Indíts el a zenét. 
4. Mondd el magadban az alábbiakat: 
Szeretett Istenem, mindaz, ami most történik, megoldhatatlannak tűnik számomra. Tudom, hogy bátrabban, tisztábban és erősebben kerülök ki belőle, mint amilyen korábban voltam, ám addig is szükségem van a segítségedre. Kérlek, vedd át tőlem ezt, és küldj egy csodát. Köszönöm. Áldás. 
5. Aztán csak üldögélj a csendben, hallgasd a zenét, és engedd, hogy fokozatosan elárasszon a bizonyosság: a csoda megérkezett, és minden a legnagyobb rendben van. 

Ezt a folyamatot később is használhatod: válaszd ki a legkínzóbb problémát, amivel éppen szembesülsz (vagy a környezetedben valaki), és szíved legmélyéről kérj egy csodát! 

Kíváncsian várom a tapasztalataidat, akár gyakorlott „csodakérő” vagy, akár most kezdtél bele. Írd meg a hozzászólások között, hogy mit éltél át! 

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 

❋ ❋ 


Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét és 
egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most 
csodákkal teli életet teremteni magadnak!


4 megjegyzés:

  1. Köszönöm a lehetőséget, hogy veled tarthattam. Nekem megérkezett a csoda: mielőtt befejeztem volna, egy fénygömb becsapódott a Föld közepébe, és onnan áradt szét, először a belsejében terjedt, utána az óceánokból ömlött szét, mindent beterített, majd az emberek szívébe csapódott, és szétáramlott egész testükben. Minden ember örömmel nézett végig magán, érzékelték, hogy teljesen egészségesek. Szép volt, mindenki boldog volt, én is.
    Ágota

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, milyen szép kép ez, köszönöm, hogy megírtad, Ágota! Engem pedig az érzések ragadtak el: már a meditáció kezdetén elöntött az öröm és a boldogság, így gyakorlatilag végig vigyorogtam az egészet. 😊 Aztán még néhány percig folytattam, annyira jó volt megtapasztalni ezt az örömteli bizonyosságot.

      Törlés
  2. Kedves Kriszta! Teljesen véletlenül találtam Rád itt a fb-on. Bejelentkezni nem tudtam valamiért, de itt írom, hogy szívesen olvasnám ezentúl írásaidat. Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy itt vagy! :) A böngésződbe másold be ezt a linket, és akkor fel tudsz iratkozni:

      http://eepurl.com/tW02r

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés