2023. április 9., vasárnap

Most is lehet derűs és nyugodt életed


Tudom, hogy sok olyan ember van, akinek fontos, hogy állandó izgalomban, kihívások folyamatos áradatában élje az életét. Ám még többen vannak azok, akik örömmel letennék az aggodalmaikat, és szeretnék inkább a derűt, a békét, a szeretetet megtapasztalni. 

Ha az utóbbiak közé tartozol, akkor a mai írásom neked szól. Igen, lehetséges nyugodt örömben tölteni a napjainkat, és nem, ez nem jelenti azt, hogy egy percig is unatkoznunk kellene. 😊

Ehhez a nyugodt, derűs, és nagyon is eleven állapothoz egy új látásmódra van szükség. Ennek a látásmódnak az alapját pedig az a gondolat képezi, hogy bármit látunk, hallunk, érzünk, tapasztalunk, mindenben ott rejlik az Istennel való kapcsolódás lehetősége. A történésekkel kapcsolatos saját, össze-vissza rohangáló gondolataink mögött mindig ott vannak Isten nyugodt, derűs, bátorító üzenetei. 

Ahhoz, hogy ezekre az üzenetekre fogékonyak legyünk, csak annyi szükséges, hogy tudatosítsuk a létezésüket, és erre rendszeresen emlékeztessük magunkat.

Szeretett Istenem, kérlek, alakíts át engem. Tégy olyan emberré, aki mostantól mindig azt keresi, hogyan fedezheti fel mindenben a Te jelenlétedet. 
Kérlek, segíts befogadnom azt a gondolatot, hogy folyamatosan jelen vagy mindenben, amit látok. Hadd legyen a Te szerető, bátorító figyelmed az, amit mostantól mindig megtapasztalok. 
Szeretném megtanulni, hogyan tekintsek szeretettel, megbecsüléssel és nyitott elmével mindenre. Szeretném meghallani a nekem küldött üzeneteidet. Szeretném átélni az egységet Veled, és mindenki mással is. 
Kérlek, mutass nekem utat abban, hogyan söpörhetem félre folyamatosan csacsogó egómat, hogy teljes egészében Rád figyelhessek. 
Nem csak hinni, hanem tudni is szeretném, hogy mindig itt vagy velem. Kérlek, segíts elsajátítanom az ehhez szükséges új látásmódot, hogy megérkezhessek megtartó, szeretetteljes ölelésedbe. Köszönöm. Áldás.
Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 

❋ ❋ 

Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét és 
egy szeretetmeditációt, így

kezdj el te is már most 
csodákkal teli életet teremteni magadnak!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése