2016. december 1., csütörtök

Fohász orvosi ellátás esetén

Két napot töltöttem a múlt héten az egyik budapesti kórházban, ahol légtornász lányom könyökműtétjére került végre sor. Nem életmentő, de a további életét meghatározó folyamat ez, így mindkettőnkben nagy volt az izgalom.

Tudtam, a legjobbat azzal teszem, ha most is átadok mindent az isteni gondviselésnek, és csak annyit kérek, hogy béke és szeretet hassa át ezt az időszakot is.

A kórházzal való találkozásra az előzetes vizsgálatok során, és most is úgy készítettük fel magunkat, hogy elvárások helyett együttérzéssel érkeztünk. Tudtuk, hogy túlterhelt, feszült, kevéssé megbecsült emberek dolgoznak ott, akik minden egyes napon erejükön felül teljesítenek egy olyan szakmában, amely egyébként is kihívásokkal teli. Nem vártunk kedvességet, sem azt, hogy minden pontosan a meghatározott időrendben történik. Tudtuk, hogy várnunk kell majd, ezért vittünk magunkkal mindenfélét, amivel ez idő alatt elfoglaljuk magunkat. Volt nálunk enni- és innivaló is. A szándékunk az volt, hogy amennyire csak lehet, nyugodtak és együttműködőek legyünk.

2016. november 17., csütörtök

Mit eszik az, aki spirituális?

Főiskolás koromban gyakran dolgoztam tolmácsként, a legkülönbözőbb területeken. Az 1980-as évek végén sokszor volt szükség ránk, angolul tudókra, mindenféle rendezvényen. Egy alkalommal az angol női vízipóló válogatott tolmácsa voltam, mivel egy nemzetközi vízilabda torna résztvevői voltak Budapesten. Amellett, hogy nagyon megszerettem őket, és jókat nevettünk együtt, felfigyeltem rá, hogy a csapatnak legalább a fele húsmentesen étkezik. A szállodában és az éttermekben ezt újra és újra hangsúlyoznom kellett, nagy fejtörést okozva ezzel a szakácsoknak. Akkoriban ugyanis ez még nem volt annyira elterjedt Magyarországon, mint most.

Velük töltve ezt a hetet megfigyelhettem azt is, hogy az erőnlétüket ez cseppet sem befolyásolja. Ugyanolyan remekül játszottak azok is, akik ettek húst, és azok is, akik nem. Kicsivel később ez motivált engem is arra, hogy kipróbáljam a húsmentes étkezést, és ezt tartottam is, körülbelül négy évig.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a napokban ezt kérdezte tőlem az egyik olvasóm: 

2016. november 1., kedd

Fohász a továbbutazóért

"Most megnyitom a szívem, hogy meggyógyulhasson. 

Megengedem magamnak, hogy átérezzem azokat a mély érzelmeket, amelyek most kitöltik a lényemet, és tudom, hogy fájdalmamban nem vagyok egyedül. Az együttérzés angyala itt áll mellettem. 

Biztonságban vagyok, miközben gyászolok, és tudom, hogy Isten szeretetéből – amely most is körbevesz – vigasztalást nyerek.

2016. október 13., csütörtök

Miért ennyire hosszú A csodák tanítása?

Ez az egyik kérdés, amit Alan Cohen magyarul frissen megjelent könyve (A csodák tanítása könnyedén) megválaszol, így:

A bonyolult elmék bonyodalmakat teremtenek, bonyolult kérdéseket tesznek fel, és bonyolult válaszokat várnak. A csodák tanításának célja, hogy meggyógyítsa a bonyolult elméket, hogy kivezesse a gondolatainkat a bonyodalmak labirintusából az egyszerűség megváltásába. A csodák tanítása mindössze ennyi:

2016. augusztus 19., péntek

Bármikor új döntést hozhatsz

A zarándoklat egyik napján délutánra egy homokos útszakaszra érünk, ahol egy idő után meglehetősen nehéznek tűnik a járás. Csak akkor könnyebb, ha egész délelőtt esett az eső: ilyenkor a felázott homok jobban összeáll, és a lépteink nem süllyednek bele. Tehát sehogy sem „jó”: vagy esőben kell gyalogolni, vagy a homokban botladozni.

Egy alkalommal megelégeltem a saját szerencsétlenkedésemet, és azért fohászkodtam, hogy új módon közelíthessem meg az egész helyzetet. Éreztem, hogy fáradtan botorkálok, a járásomból elveszett a tartás, csak vonszolom magam előre, én pedig nem így akarok ezen az ösvényen járni. És az új megközelítés valóban megérkezett.