Igaz-e A csodák tanítása?

Az első néhány évben, amikor A csodák tanításának gyakorlatait végeztem, engem is gyakran elfogott a kétség. Mi van akkor, ha tévedek? 

Mi van akkor, ha elköteleződtem egy olyan tanítás mellett, amiről egyszer csak kiderül, hogy egy szava sem igaz? Mi van akkor, ha eltelik ez a sok év, én pedig végig rossz irányba megyek? E kérdések tengerparti hullámverés módjára hol felerősödtek, hol elcsendesedtek bennem.

Szerencsére  viszonylag hamar több megnyugtató válasz is érkezett, ezekről írok ma neked. 

Semmi baj az egóddal!

- Ne bántsuk már azt a szegény egót! - fakadt ki egy beszélgetésben valaki. - Annyi rosszat mondtatok rá, olyan, mintha más dolgunk sem lenne, mint a lehető leggyorsabban agyoncsapni! Meggyőződé-
sem, hogy az egónk nélkül nem tudnánk boldogulni ebben a világban, miért kellene hát elpusztítani?

Már akkor eszembe jutott dr. Dawid R. Hawkins (Az Erő kontra erő, és A valódi Én hatalma című könyvek írójának) néhány mondata erről, amit most ide is leírok  neked. 

Amit az elefántoktól tanultam a spiritualitásról

Reggel ötkor felkeltem, fogtam a törülközőmet, a fogkrémet, a fogkefét meg a tusfürdőt, és elsétáltam a zuhanyozóig. Közben hallgattam, ahogy az állatok már javában, zajosan követelik a reggelit, pedig az csak 7 óra körül érkezik majd. 

A zuhanyozóba érve bekukkantottam a sarokba, hogy ott van-e barátom, az óriásbéka, és, ha ott volt, üdvözöltem. (Már napokkal korábban, jó hangosan kinyilvánította, hogy ez a helyiség az övé, így úgy éreztem, ennyi tiszteletet megérdemel, ha már beenged a felségterületére ...)

Aztán megnéztem, hogy csöpög-e a csap. Ha csöpög, az azt jelenti, van víz, fogat moshatok és zuhanyozhatok. Ilyenkor érdemes volt sietni, mert a víz bármikor úgy dönthetett, hogy nincs belőle több, és akkor ott álltam összeszappanozva, dideregve ...

Adjam fel a céljaimat? Biztos, hogy jó ez nekem?

- Na jó, én erre nem vagyok hajlandó! Kedves Kriszta, már ne is haragudj, de ezt nem kérheted tőlem sem te, sem pedig A csodák tanítása! - fakadt ki 2003-ban az első csoportom egyik résztvevője, a 25. lecke olvastán.

- Miért? Mi a baj? - kérdeztem - mit találtál benne, ami nem tetszik?

- Ezt írja az 5. bekezdésben:

A tanuláshoz elengedhetetlen, hogy feladd a célokat, amelyeket a világ dolgainak tulajdonítasz. Ezt csak úgy valósíthatod meg, ha felismered, hogy e célok nem "jók" vagy "rosszak", hanem értelmetlenek. A mai nap eszméje által ebbe az irányba tehetsz egy lépést.

- Egészen biztos vagyok benne, hogy nem akarom feladni a céljaimat. Gondolj bele, Kriszta: egy céget irányítok, alkalmazottaim vannak, ebből élek én is, ők is. Mi lenne velünk, ha egyszeriben nem lennének céljaim, és fokozatosan megszűnnének a bevételeink? Egész egyszerűen ezt én nem tehetem meg!

Mit jelent a vezeklés, ha bűn nincs?

A csodák tanításának egyik alapelve, hogy bűn nincs. Csak tévedések vannak, amelyek mind kijavíthatók. A tévedések abból születnek, hogy egy adott pillanatban a reakciónkat a félelem vagy a szeretet határozza-e meg. Amikor a félelem hatására döntünk, akkor tévedünk. Amikor ezt felismerjük, dönthetünk másképp. Ha másképp döntünk – vagyis a szeretetet választjuk a félelem helyett -, akkor kijavítottuk a hibát, korrigáltuk a tévedést.

  

Amikor észreveszed egy tévedésedet, a szeretet alapú válasz a megbocsátás. A félelem alapú a bűntudat. A bűntudatot újra a félelem követi, mert biztosra veszed, hogy a jól megérdemelt büntetés hamarosan lecsap rád. A megbocsátást a béke és a nyugalom követi, mert tudod, hogy minden rendben van.

De ha ez mind így van, akkor mit keres A csodák tanításában annyiszor ez a szó: vezeklés? Erről szól a mai történetem.