Az eredeti könyv számtalan szerzőt megihletett, akik aztán a Kurzus alapelveire építve írtak könyvet vagy hoztak létre oktatási anyagokat. Közülük hárman már magyarul is olvashatók:
Karen Casey: Változtasd meg az elméd és az életed vele változik; Chuck Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem; Marianne Williamson: A változás hatalma és A csodák kora.
Az angolul olvashatók közül most Bijan Anjomi-t választottam, aki az Effortless Prosperity (Gazdagon, könnyedén) című könyv írója. E könyvben 30 egyszerű gyakorlatot dolgozott ki, azzal a céllal, hogy a hónap első napján kezdve minden nap alkalmazzunk egyet, majd, ha a végére értünk, kezdjük előlről. A gyakorlatok egyszerűsített formáját hozzáférhetővé tette a honlapján is, ahol éppen az aznapi leckét lehet elolvasni. Könyvében azt javasolja, hogy tapasztalatainkról mindenképpen vezessünk naplót.
Kedvem támadt ezekkel a gyakorlatokkal kísérletezni, ezért ahogy időm engedi, lefordítok belőle egyet-egyet. Amint kész az összes, arról írok egy blogbejegyzést, és onnantól kezdve belevághatunk.
1. NAP - 1. LECKE:
FIGYELEK ARRA, AMIT MONDOK.
Ma tudatosítok magamban mindent, amit mondok. Ránézek arra, hogy mit mondok, mennyit beszélek, és hogy mindaz, amit mondok, milyen hatással van az életemre. Beszédemből béke vagy zűrzavar fakad? Beszédemmel több örömet és szeretetet, vagy több félelmet teremtek?
Ma egész nap tudatában vagyok annak, amit mondok, és úgy döntök, hogy csak a béke, az öröm és a szeretet szavait használom - akár magammal, akár másokkal beszélgetek. Ma figyelek arra, amit mondok.
1. NAPI FELADAT: Figyeld meg, mennyire tartod meg a szavad.
MEGERŐSÍTÉS: Szavaim ma csak a békéről szólnak.
Emlékezz, és tartsd meg a szavad.
2. NAP - 2. LECKE:
ÉSZREVESZEM, AMIT HALLOK.
Ma tudatosítom magamban, hogy mi az, ami valójában a legjobban vonz. A csodákra, a békére és a szeretetre figyelek, vagy a történetekre, a zűrzavarra, és a félelemre? Minden pillanatban eldönthetem, hogy a Szellemre vagy az egóra hallgatok. Minden pillanatban tudatosítom magamban, hogy melyikre figyelek éppen, és nem vagyok hajlandó az egóra hallgatni. Ma észreveszem, amit hallok.
2. NAPI FELADAT: Tudatosítsd, hogy mire figyelsz. Vedd észre, hogy a Szellemre vagy az egóra hallgatni okoz nagyobb örömet.
MEGERŐSÍTÉS: Csak a békére figyelek.
Emlékezz, és tartsd meg a szavad.
4. NAP - 4. LECKE

3. NAP - 3. LECKE
TUDATÁBAN VAGYOK ANNAK, AMIT LÁTOK.
Ma tudatában vagyok annak, mi az, amit nézek és mi az, amit látok. Vajon jobban érdekel-e egy baleset, amiben valaki az életét veszti, vagy inkább abban gyönyörködöm, ahogy a napsugarak átszűrődnek az ablaküvegen? Vajon mi kelt bennem erősebb érzelmeket: az, ha végignézek egy verekedést, vagy az, ha egy alvó gyermeket figyelek? Vajon a hírekben látható lövödözés és erőszak érdekel, vagy észreveszem azt is, amikor az emberek megfogják egymás kezét és örülnek a találkozásnak? Amikor felismerem, hogy én döntök arról, hová és mire vetem a pillantásomat, azt választom, hogy csak pozitív dolgokra nézek. Amit látok, hatással van az elmémre, és az elmém teremti meg a környező világot. Ma tudatában vagyok annak, amit látok.
3. NAPI FELADAT: Adj pénzt valakinek - ne azért, mert akinek adod, megérdemli. Áldd meg az összeget, amit átadsz. Figyeld meg, mit érzel.
MEGERŐSÍTÉS: A békét látom mindenütt.
Emlékezz, és tartsd meg a szavad.
NEM ISMEREM A VALÓDI JELENTÉSÉT ANNAK, AMIT LÁTOK.
Mindent, ami körülöttem történik, én ruháztam fel jelentéssel. Amikor hajlandó vagyok elengedni a gondolatot, hogy ismerem a valódi jelentésüket, észreveszem, hogy minden egészen mást jelent, mint hittem. Ma felismerem és megértem, hogy a jelentésnek, amivel a dolgokat felruházom, semmi köze nincs valódi céljukhoz. Nem ismerem a valódi jelentését annak, amit látok.
4. NAPI FELADAT: Ma kedveskedj magadnak valamivel. Például: menj el masszázsra; vacsorázz egy kedves étteremben; kényeztesd magad olyasmivel, ami örömöt és békét hoz az életedbe.
MEGERŐSÍTÉS: Béke vesz körül.
Emlékezz, és tartsd meg a szavad.
5. NAP - 5. LECKE
HAJLANDÓ VAGYOK LÁTNI A FÉNYT.
Ma hajlandó vagyok meglátni a fényt, amely mindig körülvesz. Megengedem, hogy belépjen, és beragyogja a napomat. Még a legsötétebb helyzetekben is észreveszem a világosság jelenlétét. Amikor megnyitom a szememet és az elmémet a fénynek, örömöt, szeretetet, boldogságot, sikert és bőséget élek át. Nyitott vagyok a csodákra. Ma hajlandó vagyok a nap minden órájában látni a fényt.
5. NAPI FELADAT: Lepj meg valakit, aki különleges számodra, valami különlegessel - akár tettek, akár kedves szavak formájában.
MEGERŐSÍTÉS: Mélyen legbelül csak a béke létezik.
Emlékezz, és tartsd meg a szavad.
A FÉNY ŐRZŐJE VAGYOK.
Ma még jobban figyelek a gondolataimra, és nem a sötétséget, hanem a fényt teremtő gondolatokat választom. Bármennyire is vonzónak tűnnek a sötét gondolatok, és bármennyire is kifizetődőnek tünteti fel őket az egóm, én ismerem a sötétség és a világosság gondolatai közötti különbséget. Ma annyiszor ismétlem el magamnak, ahányszor csak lehetséges: "A fény őrzője vagyok". A sötétség helyett a világosságot, a félelem helyett a szeretetet választom. Ma egész nap a fény őrzője vagyok.
6. NAPI FELADAT: Ma reggel - miután elolvastad a fentieket - ülj egy kicsit csendben, és kérdezd meg magdtól, hogy ki az, akire neheztelsz. Az lesz az, aki legelőször az eszedbe jut. Próbáld meg felvenni a kapcsolatot ezzel az emberrel: találkozz vele, hívd fel, írj neki, vagy meditálj róla, és tisztítsd ki magadból e sérelmet.
MEGERŐSÍTÉS: A béke őrzője vagyok.

7. NAP - 7. LECKE
NAGYON GAZDAG VAGYOK.
Ma megértem, hogy nem az egóm vagyok, sem pedig az a név, amelyet születésemkor kaptam. A valóságban az vagyok, aki ténylegesen vagyok - Isten kiterjesztéseként egy nagyon, nagyon sikeres teremtő. Ha ma felbukkan az egóm és közli velem, hogy túl kevés a pénzem a bankban; tartozásaim vannak; a fizetésem pedig kevés, akkor egyszerűen csak visszaemlékszem arra, hogy ezek közül egyiknek sincs köze ahhoz, aki valójában vagyok. Abban a pillanatban, amint minden kétséget kizáróan elhiszem, hogy gazdag vagyok, minden megváltozik, hogy visszatükrözze ezt az igazságot. Túlárad a bőség körülöttem, és csak arra vár, hogy elfogadjam végre. Nagyon gazdag vagyok.
7. NAPI FELADAT: Reggel, ébredés után képzeld el, hogy egy fénygömb vagy, amely olyan erős, mint a nap. Egész nap mondogasd: "Én vagyok a fény", és ragyogj mindenkire.
MEGERŐSÍTÉS: Mindenemet kitölti a béke.
Emlékezz, és tartsd meg a szavad.
8. NAP - 8. LECKE
MINDENKI ÖRÖMMEL TÁMOGAT ENGEM.
Ma felismerem, hogy valamilyen módon mindenki hozzájárul az életemhez. Mindenki vágyik rá, hogy segíthessen megteremtenem mindent, amit szeretnék. Nem azért, amit teszek vagy mondok, hanem azért, mert mélyen belül gyökerezik a tudás, hogy sikeres vagyok, és egy még mélyebb szinten tudjuk, hogy mindannyian azok vagyunk. Mindenki öröme, boldogsága és életfeladata engem támogat; nincs más dolgom, mint befogadni és elfogadni ezt, mint lényem természetes részét. Mindenki örömmel támogat engem.
8. NAPI FELADAT: Csak a mai nap erejéig engedd el az irányítást egy emberre vagy egy feladatra vonatkozóan. Figyeld meg, hogyan reagálsz, és mi lesz az eredménye. A végeredmény az lesz, ami a számodra a lehető legjobb.
MEGERŐSÍTÉS: Mindenben, amit mások tesznek, csak a békét látom.
Emlékezz, és tartsd meg a szavad.
9. NAP - 9. LECKE
MEGÉRDEMLEM A BŐSÉGET.
Ma tudom, hogy amiatt, aki vagyok - Isten gyermekeként - Isten összes ajándékára jogosult vagyok. Az örökségem részét képezik. Amikor megnyitom az elmémet és a szívemet, csodálatos embernek látom magam, aki megérdemel mindent, ami jó. És amikor teljes szívemből kimondom azt, hogy "megérdemlem a bőséget", lehetővé teszem, hogy a bőség megérkezzen, hogy kiegészítsen és kiteljesítsen engem. Megérdemlem a bőséget.
9. NAPI FELADAT: Add oda magad a nevetésnek. Minél többet nevetsz, annál inkább megérkezik hozzád a bőség. Nevess egész nap. Ha emberek társaságában vagy, nevettesd meg őket is.
MEGERŐSÍTÉS: Bolygóm, a Föld megérdemli a békét.
Emlékezz, és tartsd meg a szavad.
10. NAP - 10. LECKE
ELFOGADOM ISTEN AJÁNDÉKAIT.
Ma egész nap ténylegesen nyitott tenyérrel járkálok, hogy elfogadjam, amit kapok. Meg sem lepődöm, amikor felismerem, hogy anélkül kapok, hogy bármit is tennem kellene. Amikor valaki adni akar nekem, örömmel elfogadom. Mivel tudom, hogy minden ajándék Istentől érkezik, mélységes hálát érzek; Isten meghallja köszönetnyilvánításomat, és még több ajándékot küld számtalan forrásból. Ma sokszor elmondom magamnak: "Elfogadom Isten ajándékait".
10. NAPI FELADAT: Egész nap tartsd nyitva a tenyered, hogy elfogadhasd, ami érkezik. Képzeld el, hogy spirituális éned is nyitott tenyérrel tart veled, hogy elfogadhassa az ajándékokat.
MEGERŐSÍTÉS: Látom a világban a békét.
Emlékezz, és tartsd meg a szavad.
11. NAP - 11. LECKE
AZT KAPOM, AMIT ADOK.
Tudom, hogy adni és kapni ugyanaz. Épp akkora öröm adni, amekkora kapni. Épp akkora öröm kapni, amekkora adni. Amikor örömmel adok, gyógyulok, mivel eleget teszek annak a feladatomnak, hogy valaki mást támogassak. Amikor örömmel kapok, gyógyul az, aki ad nekem, mivel eleget tesz annak a feladatának, hogy engem támogasson. Ma azt kapom, amit adok.
11. NAPI FELADAT: Legalább egy emberben pillantsd meg Isten gyermekét. Fordulj felé feltétel nélküli szeretettel. Megtiszteltetésnek érzed majd, hogy a társaságában lehetsz.
MEGERŐSÍTÉS: Mindenkinek békét kívánok.
Emlékezz, és tartsd meg a szavad.
12. NAP - 12. LECKE
ELENGEDEM MINDEN FÉLELMEMET.
Ma szélnek eresztem minden félelmemet, és arra kérem Istent, hogy vegye el tőlem az összes félelmet. Az elengedés módja egyszerűen annak a tudása, hogy a félelem nem létezik. Tudom, hogy a félelem nem más, mint az ego által kivetített illúzió arról, hogy lehetséges megtapasztalnom a szeretet hiányát. E hamis észlelés elengedéséhez tudatában kell lennem, hogy a feltétlen szeretet mindig kitölt és állandóan körülvesz. Valahányszor megjelenik bennem a félelem, felidézhetem a feltétel nélküli szeretetet, ekkor a félelem eltűnik. Ma elengedem minden félelememet.
12. NAPI FELADAT: Írj magadnak 5-10 megerősítést az örömről és a bőségről. Ismételgesd őket egész nap.
MEGERŐSÍTÉS: Ma a békét választom.
Emlékezz, és tartsd meg a szavad.
(A feladatok mellett megjelenő képeket a www.mandalas.com oldalról válogattam.)