2018. december 6., csütörtök

Használd, amit tudsz, és hagyd a többit

Fotó: Krzysztof Niewolny/Unsplash
Talán éppen aktuális fájdalmaink okozzák, hogy azonnal meg akarjuk érteni A csodák tanításának anyagát, remélve, hogy rögtön meg is gyógyulunk. 

A valóság pedig az, hogy valószínűleg lassan haladunk majd a gyakorlatokkal, valamint a szöveggel, és még így is elsiklunk az üzenet egy-egy kifinomultabb megfogalmazása fölött. 

Idővel azonban minden világossá válik.   

Pusztán azért, mert nem értünk meg azonnal mindent, amit Jézus a Tanítás  anyagában kifejt, nem kell lemondanunk arról, hogy beépítsük az életünkbe azokat, amelyeket viszont jól értünk. 

2018. november 29., csütörtök

Amikor gyengül a hited

Fotó: Samuel Zeller/Unsplash
Sokan kérdezik tőlem, hogyan lehet „meghallani” a sugallatokat, amelyek a Szentlélektől érkeznek, és hogyan lehet megkülönböztetni az Ő hangját az egóétól. 

Ahányan vagyunk, annyiféleképpen történik ez velünk, mégis, két dolog állandó: 
  • a Szentlélek hangja mindig kedves, szelíd, türelmes, halk,
  • az ego viszont hangos, türelmetlen, sürgető, félelmet keltő. 

Ám a sugallatok meghallása csak az egyik fele a folyamatnak: a másik fele az, hogy engedelmeskedünk-e, megtesszük-e, amit a kedves, halk hang javasol. 

Ez akkor jelent nagy kihívást, ha az eddigi tapasztalataink ereje nem engedi, hogy könnyedén elfogadjunk valamit, ami talán teljesen új és ismeretlen. Ekkor gyengül a hitünk, és erőre kap az ego, aki mindig a múltra építi az érveit. Hadd meséljek erre egy példát. 

2018. november 4., vasárnap

30 napos megbocsátás

Veled is előfordult már, hogy nem tudtad megbocsátani magadnak, hogy nem tudsz megbocsátani valakinek? Ha igen, akkor te is megtapasztalhattad, mennyire kifinomult módja ez annak, hogy megkeserítsük a saját életünket. 

A csodák tanításának nem véletlenül a megbocsátás a központi témája. Ha már gyakorló megbocsátó vagy, akkor tudod, hogy időnként rendkívül nehézzé válik, annak ellenére, hogy mindannyian tisztában vagyunk a jelentőségével.

Ráadásul A csodák tanítása másképp értelmezi a megbocsátást, mint ahogy azt hétköznapi életünkben megszoktuk: 

A megbocsátás felismeri, hogy soha nem történt meg az, amit hiedelmed szerint testvéred cselekedett veled. Nem elnézi a bűnöket, hiszen azzal csak valóssá tenné azokat. Felismeri, hogy nem léteznek. És e látásmód által minden bűnöd megbocsátást nyer. Hiszen mi a bűn, ha nem egy Isten Fiáról alkotott téves eszme? A megbocsátás egyszerűen csak felismeri ezen eszmék hamisságát, és elengedi őket. Így Isten Akarata szabadon átveheti a helyüket. (MF. II. 1.)

Tehát egyenesen arról van szó, hogy az, amiért megharagudtam (magamra vagy másra), a valóságban meg sem történt. Csak itt, az illúziók szintjén tűnik annyira valódinak. Ezért, ha ezt képesek vagyunk felfogni, akkor valóban nem szükséges semmit sem tennünk már, hiszen az egész történés átalakult, elengedődött, semmissé vált. 

Ám számtalan olyan helyzet van, amikor ez az út nem járható, annyira fogva tart az illúzió. Ilyenkor muszáj tudatosan a megbocsátást választanunk, és az elménket az engesztelhetetlenség, a sértődöttség és a félelem gondolatai helyett a megbocsátás gondolataival kitölteni. Helyzettől függően percekre, órákra, napokra, esetleg hetekre vagy évekre van szükség ahhoz, hogy a szituációval kapcsolatos gondolataink és érzéseink átalakuljanak. 

És még ilyenkor is megtörténik, hogy mindezek ellenére sem tudunk megbocsátani. Vagy azt hisszük, hogy megbocsátottunk, de amikor találkozunk az illetővel, akkor kezdődik az egész elölről. 
 
Ezért arra gondoltam, hogy most alkalmazzunk egy másik megközelítést: 

2018. október 8., hétfő

Honnan tudod, hogy valóban megbocsátottál?

A megbocsátás a központi témája A csodák tanításának – erre már biztosan te is rájöttél. Így aztán a személyes vagy online találkozókon gyakran beszélgetünk arról, mit is jelent ez a fogalom, és arról, hogy honnan tudhatjuk, valóban megbocsátottunk-e. 

Most találtam egy történetet, ami szépen illusztrálja mindezt, úgyhogy gyorsan meg is osztom veled. 

Elizabeth Gilbert író az Ízek, imák, szerelmek című könyv (és film) kapcsán vált igazán híressé. A többi könyvét és minden más megnyilvánulását is szeretem, ezért a Facebook-on és az Instagramon is követem. Ez utóbbin osztotta meg az alábbi történetet, amit azonmód le is fordítottam neked. 

2018. október 7., vasárnap

A szabadság harmadik lépcsője


 A SZABADSÁG
HARMADIK LÉPCSŐJE
8 alkalmas találkozósorozat 

Időpont: 
okt. 29. – dec. 17. 
hétfőnként, 
18.00-20.00 


Helyszín: Budapest, XII. kerület, a Déli pályaudvar közelében. 


Szabadság - Bizalom - Hazatérés

Szeretsz önmagad megismerésével foglalkozni, és az élet nagy kérdésein elmélkedni

Szeretnéd a felismeréseidet és a megtapasztalt csodákat másokkal megosztani és néhány kérdésedre választ kapni?

De ritkán vagy olyan társaságban, ahol ezt biztonságban megteheted? 

Félsz, hogy megítélnek, csodabogárnak néznek, nem figyelnek rád?   

A szabadság harmadik lépcsője találkozósorozaton elkerülheted mindezt, és úgy fogod érezni, hogy hazaértél, és végre önmagad lehetsz. 

E szeretetteljes, örömteli és megtartó közeg hatására felszabadulsz, és az életedben konkrét, pozitív változások indulnak el. 


Miről szól?   

Vajon kitalálod-e, hol található A csodák tanításában az alábbi részlet?

Jelen eszmék bármelyike önmagában is elegendő a megváltáshoz, ha igazán a magadévá teszed. Bármelyik eszme elegendő ahhoz, hogy veled együtt magát a világot is megszabadítsa minden kötöttségtől, és ismét előhívja bennünk Isten emlékezetét.

2018. augusztus 24., péntek

Csodautas Zarándoklat: szeptember 13-16.

Négy teljes napot töltünk a természetben. Csütörtök reggel indulunk Pannonhalmáról, és vasárnap délután érkezünk meg Tihanyba. 

Közben olyan helyeken járunk, ahol rajtunk kívül csak őzek, rókák, nyulak, madarak fordulnak meg. Bejárjuk a Bakony legszebb, érintetlen tájait. 

Amíg megyünk, csendben vagyunk. Amikor megállunk, beszélgethetünk, ha akarunk.

Azért zarándoklat, mert nem csak kirándulunk, fecsegve átszelve az erdőt, hanem megfogalmazunk egy-egy szándékot, amely érdekében ezt az utat megtesszük; aminek ezt a négy napot felajánljuk. 

Azért zarándoklat, mert ebben a négy napban teljesen odaadjuk magunkat belül a csendnek, kívül pedig a természetnek.

Azért Csodautas Zarándoklat, mert amikor beszélgetünk, akkor A csodák tanításáról beszélgetünk. Amikor a belső csend megteremtésére készülünk, akkor A csodák tanításának gyakorlataival utazunk.


Kinek szól?

A Csodautas Zarándoklat neked szól, ha
  • örömmel eltöltesz négy napot a természetben;
  • szívesen kipróbálod magad e 110 km gyalogos végigjárásában;
  • szeretnél mélyen megmerítkezni  A csodák tanításában;
  • szívesen vagy olyan emberek között, akik szinte csak A csodák tanításáról beszélgetnek;
  • valódi kikapcsolódásra vágysz;
  • szeretnél néhány aktuális kérdésedre belső bölcsességedtől választ kapni.
Neked szól, ha már régóta csodautas vagy, és neked szól akkor is, ha még csak most ismerkedsz A csodák tanításával.

2018. augusztus 20., hétfő

30 napos imádság


Valószínűleg te is találkoztál már a 30 napos kihívás ötletével. Talán olvastál, hallottál róla valahol, vagy esetleg ki is próbáltad magad egy ilyen folyamatban.

Az alapját az az elgondolás képezi, hogy ha valamit 30 napig minden egyes napon megteszünk, az szokássá válik, így automatikusan az életünk része lesz. Onnantól kezdve úgy fogjuk elvégezni, hogy nem kell rá külön figyelnünk. 

Alkalmas arra is, hogy elérj egy olyan célt, amelyhez (vagy amelynek a beindulásához) körülbelül 30 napra van szükség. Így, ha minden nap teszel valamit az ügy érdekében, akkor kifejezetten tempósan fogsz haladni. 

Arra gondoltam, megsokszorozhatnánk egy ilyen 30 napos kihívás erejét, ha együtt, ugyanazt tennénk 30 napon át. Az ötletet Jacob Glass adta, akinek olvasom a hírlevelét, több könyvét is megvásároltam, és két írását már le is fordítottam neked, ezeket itt találod: Fohász orvosi ellátás esetén és Fohász a továbbutazóért. Ő is régi tanulója és tanítója A csodák tanításának

Most egy egyszerű, 90 napos kihívást hirdetett, ami engem nagyon fellelkesített, ám magamat ismerve, 30 napot vállalok belőle. Erre a 30 napra hívlak téged is játszótársnak. (Jacob Glass erről szóló bejegyzését ide kattintva olvashatod.) 

Annyit kell csak tennünk, hogy mától kezdve, 30 napon át minden egyes napon elmondjuk az alábbi fohász szövegét:

2018. július 30., hétfő

A szabadság második lépcsője: augusztus 27 - október 24.


 A SZABADSÁG
MÁSODIK LÉPCSŐJE
9 alkalmas találkozósorozat 

Időpont: 
aug. 27 – okt. 24. 
hétfőnként, 
18.00-20.00 


Helyszín: Budapest, XII. kerület, a Déli pályaudvar közelében. 

TELT HÁZ!

Szabadság - Bizalom - Hazatérés

Szeretsz önmagad megismerésével foglalkozni, és az élet nagy kérdésein elmélkedni

Szeretnéd a felismeréseidet és a megtapasztalt csodákat másokkal megosztani és néhány kérdésedre választ kapni?

De ritkán vagy olyan társaságban, ahol ezt biztonságban megteheted? 

Félsz, hogy megítélnek, csodabogárnak néznek, nem figyelnek rád?   

A szabadság második lépcsője találkozósorozaton elkerülheted mindezt, és úgy fogod érezni, hogy hazaértél, és végre önmagad lehetsz. 

E szeretetteljes, örömteli és megtartó közeg hatására felszabadulsz, és az életedben konkrét, pozitív változások indulnak el. 


Miről szól?   

Vajon kitalálod-e, hol található A csodák tanításában az alábbi részlet?

Jelen eszmék bármelyike önmagában is elegendő a megváltáshoz, ha igazán a magadévá teszed. Bármelyik eszme elegendő ahhoz, hogy veled együtt magát a világot is megszabadítsa minden kötöttségtől, és ismét előhívja bennünk Isten emlékezetét.

2018. június 28., csütörtök

Amit szeretnél, már úton van feléd

Az, ahogyan a napodat kezded, gyakran meghatározza, milyen lesz a folytatás. Ébredéskor könnyű egyszerűen csak feküdni az ágyban, és teret engedni a negatív gondolatoknak. 

Nincs kedvem dolgozni menni. Nem akarok ezekkel a gyerekekkel foglalkozni. Tegnap nem mentem el edzeni. 

Nem tűnik fel, de ezzel egy pocsék napot készítünk elő. Hiszen mágnesként vonzod magadhoz azt, amiről folyamatosan gondolkodsz. 

2018. június 14., csütörtök

Minden lehetséges, mert sohasem vagy egyedül

Szinte minden nap – legalább egyszer – egy helyzet, egy feladat, vagy egy másik ember átveszi fölöttünk az irányítást. Abban a pillanatban úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk helyesen cselekedni. 

A Tanítás friss diákjaiként gyakran visszacsúszunk régi viselkedési mintáinkba, és vitát kezdeményezünk csak azért, hogy eltereljük a figyelmet arról, hogy mennyire alkalmatlannak érezzük magunkat. Ez a viselkedés soha nem old meg semmit, és szinte mindig ellentámadást vált ki. Aztán eluralkodik a káosz. 

2018. május 1., kedd

Pontosan ott vagyunk, ahol éppen most lennünk kell

Jó újra és újra emlékezni arra, hogy ott vagyunk, ahol lennünk kell. Különösen, ha hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy kihagyunk valamilyen lehetőséget, vagy attól tartunk, hogy a karrierünk, vagy életünk más területei nem fejlődnek eléggé. Amikor kételkedünk abban, hogy amit bármivel kapcsolatban teszünk, az éppen elegendő, ez a gondolat segít abban, hogy lecsendesedjünk, és készen álljunk arra, hogy békésen megtegyük a következő lépést. Ez pedig mindig meg fog mutatkozni. 

2018. április 1., vasárnap

Imádkozzam az ellenségeimért? Mégis, miért?

Ha régóta foglalkozol A csodák tanításával, akkor talán már tudod is a választ a címben feltett kérdésre.  A csodák tanítása ugyanis rendre előveszi a Bibliából származó fontosabb kijelentéseket, elmagyarázza, hol tévedünk az értelmezést illetően, és megmutatja, mi volt az eredeti szándék az adott gondolat esetében. 

Most elhoztam neked azt a részt, amelyben arról van szó, mit is jelent az ellenségeinkért való imádkozás. Ez azonban nem A csodák tanítása könyvben van, hanem az egyik kiegészítésben.
Ugyanis röviddel az után, hogy A csodák tanításának diktálása befejeződött, két kiegészítés erejéig még folytatódott. Ezek 1978-ban jelentek meg először, és az egyiknek a címe: The Song of Prayer - Prayer, Forgiveness, Healing, vagyis

Az imádság dala - Imádság, megbocsátás, gyógyulás

A legutóbbi, angol nyelvű kiadásba ezeket már belevették, de a mi hivatalos fordításunk még nem ebből készült, így abban nem olvasható. Amikor időm engedi, lefordítok belőle egy-egy fejezetet, majd közzéteszem itt, hogy hozzád is eljusson.