2017. január 26., csütörtök

Melyik utat válasszam?

Az egyik olvasómtól nemrégiben érkezett levél arra késztetett, hogy a válaszban többé-kevésbé összefoglaljam A csodák tanításának lényegét. 

Ezért döntöttem úgy, hogy – miután engedélyt kértem és kaptam rá - megosztom veled mind a levelet, mind a választ.

A levél: 

A nagynéném sokáig Budapesten élt, most visszaköltözött abba a városba, ahol én is lakom, így többet találkozunk. Mint kiderült, időközben Jehova tanúja lett. Már kb. 5-6 éve nagyon komolyan veszi, tanulja, és már másoknak is tanítja az „egy igaz Isten tanítását.” Dolgozik, mint mindenki, mellette pedig prédikálni jár, „utcán is terjeszti az igét”.  

Sokat mesél arról, hogy nem a dogmatikus, évszázadokon át külsőségekre építő, hatalomgyakorlást alkalmazó vallások az igaziak. Amire az ő hitük épül, az a torzításmentes, a lehető legeredetibb Bibliafordítás. Ők így Isten eredeti intelmeit követve élnek.

Állítása szerint a Biblia nagyon sok történelmi eseményt előre kódolva rögzített 2000 éve, és ezek sorra bejöttek. Mai korunkról is benne vannak az előrejelzések.

- Nézz körül – mondja -, a környezetszennyezés, a politikai helyzet, a terrorizmus, a háborúk, a jelenlegi társadalmi keretek mind-mind azt mutatják, hogy egyértelműen rossz irányba megy az emberiség. Ez benne van a Bibliában. Végítélethez közeledünk.