2016. január 14., csütörtök

A színes lepedő és az elszánt csodautas esete

Gyakran kapom azt a kérdést A csodák tanításával kapcsolatban, hogy vajon mire jó ez az egész. Mi értelme egy éven át elvégezni a soron következő leckét? Mi az, ami megváltozik, és hogyan? És mindez biztosan jó lesz?

A napokban egy csodálatos és egyszerű történetet osztott meg velem egy csodautas, amely remekül illusztrálja az átalakulást, ami mindannyiunkban végbemegy. Izgalmas megfigyelni, hogy ezekkel az apróságnak tűnő dolgokkal kezdődik a folyamat. Ám csak az ürügy apró; a döntés, amit ilyenkor meghozunk, nem csak az aktuális kapcsolatunkra van hatással, hanem arra is, ahogyan onnantól a világot és életünk történéseit szemléljük. Íme a történet:
Gondoltam megosztok veled egy tegnap történt kis esetet. Feleségem új lepedőt vett, egy sötétpirosat, és tegnapelőtt fel is húzta. Amikor ráfeküdtem a sötétben, volt egy furcsa érzésem, mivel a fehéret szoktam meg, de nem foglalkoztam vele. 

Másnap ágyazáskor megint jött a szokatlanság érzése, ahogy néztem, és átfutott rajtam az a gondolat, hogy hát bizony ez számomra nem lepedőszerű, és én ebben nem tudok jól aludni. Ezzel együtt járt egy ilyen "dejólmegfogalmaztam" mellveregető érzés, hogy sikeresen kialakítottam egy véleményt, amit majd hazajövő feleségemnek mondogathatok. 

Pár másodperccel később viszont jött egy másik felismerés, miszerint ez teljesen hülyeség, amivel csak egy terhes elképzelést akasztok rá az új ágyneműnkre, amit csak azért tettem, mert volt bennem egy szokatlan érzés és elhittem az első gondolatot, ami ezzel kapcsolatban először megfogalmazódott. 

Arra rájönni, hogy ennek nincs értelme, sokkal felszabadítóbb érzés volt, mint az azt megelőző, terhes gondolat. Tegnap éjjel jót aludtam ezen a lepedőn. :)
Szóval, mit választasz? Engeded, hogy megszokott gondolataid továbbra is a félelem, az ítélkezés és a bűntudat felé tereljenek, vagy inkább hozol egy másik döntést? 

Ha van bátorságod az élet egyszerű, hétköznapi történéseiben is megfigyelni, majd kicserélni a gondolataidat, akkor egyre növekvő szabadságot, örömet, és szeretetet fogsz megtapasztalni. Amikor minden nap elvégzel egy leckét A csodák tanításából, akkor arra emlékezteted magad, hogy ez a szándékod: örömben, békében, szeretetben élni. 

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta


Találtál benne számodra fontosat? 
és értesítelek, ha egy új írásom itt megjelenik. 
(Sőt, ajándékok is várnak rád!)
  
Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:  

Nem értem. Végre. >>>
Akkor ez most jó vagy rossz? >>>
Semmit nem jelent, amit látok >>>

2 megjegyzés:

  1. Vegyük a piros lepedő példáját. Ha az Egó energiáján keresztül (mikor a “forma a formával” szembesül) vizsgáljuk a szembe jövő tanítást (piros lepedő vásárlása), és az ellenérzést vált ki belőlünk. Ez az ellenérzés nem más mint egyfajta félelem (félelem = az egó a testet védi, nem tudok aludni -> fáradt leszek -> majd álmosan vezetek -> neki megyek a falnak -> elpusztulok). Ez az ellenérzés vagy “félelem”, (vérmérsékletemnek = jelenlegi energiaszintemnek megfelelő) negatív érzést vált ki belőlem. Ha az Egó vezérel, ennek eredménye az Egó védelmi mechanizmusának beindulása különféle formákban (belső puffogástól kezdve - egésze a széttépem a lepedőt /megsemmisítem a fenyegető formát/ bezárólag).
    Ha azonban felismerem a tanítást, és elfogadom a tényt, hogy a szembejövő forma (az asszony, aki új lepedőt vett) mögött a Teremtő áll, és a formán keresztül csak egy lehetőséget adott, hogy egy másik formához (itt pl. a piros lepedő) kapcsolódó ellenérzést elengedhessek, azaz felismerhessem, hogy a "támadás" sohasem valós, azaz valótlan, azaz hibás érzékelés.
    Ezáltal megtanulható elkülöníteni a valós és valótlan dolgokat, ami a lelki béke záloga.

    Egyszerűbben fogalmazva a teremtő célja az, hogy újra és újra elénk rakja azokat a dolgokat, amiket eddig megítéltünk, mindaddig, amíg végre el nem engedjük, azaz megbocsátjuk, “semmissé tesszük”, és rá nem jövünk, hogy ez valótlanság. A leckék előrehaladtával egyre több dologban, ami eddig kellemetlen érzést váltott ki belőlünk, felismerjük a téves érzékelést és megbocsájtjuk, ezáltal biztosítva belső békénket.
    Fontos megérteni, hogy a teremtő az nem valamiféle rajtunk kívül való dolog, hanem azonos a saját részünkkel, amely szintén forma nélkül való. Azaz a teremtő bennünk él, ahogyan mi is benne élünk. (Kb. felhő a felhőben megközelítés).
    Az ember azért alkottatott meg, hogy a forma és a forma nélküli együtt legyen képes megjelenni. Ezáltal tud a forma a formával kommunikálni (értsd kapcsolatot teremteni, érzékelni majd érzelmet kiváltani). A kiváltott érzelem “minősége” ezért fontos, mert a Teremtő a ”forma a formával” való kommunikációjáról ily módon kap visszajelzést.
    És most jön a csavar! A Teremtő nem képes érzékelni a negatív (“félelmes”) gondolatainkat, (mivel a tiszta szeretetben nem létezik hiány, /és a félelem a szeretet hiánya/), azaz úgy veszi, hogy a forma semmit sem érzékelt!
    És míg ez a visszajelzés nem érkezik a Teremtőhöz (negatív érzést nem érzékeli), addig a teremtő részünk újra és újra próbálkozik elénk rakni a szituációt valamilyen formában, hogy általunk megtapasztalhassa a szeretet érzését, azaz saját magát, mivel a Teremtő maga a szeretet.

    És ezért kell megértenünk ezt a folyamatot, hiszen, ha nem látjuk át, akkor ezeket a tanításokat napi bosszúságnak, zaklatásnak, Isten csapásának éljük meg, ami semmiképp nem a lelki békénket szolgálja.

    VálaszTörlés
  2. Sajna az eleje lemaradt, itt pótolom:
    Örülök ennek a témának, mert az egyik legáltalánosabb felvetést, a "na jó, de mire való a Tanítás" témakört feszegeti. Nagyon jól fogta meg a dolgot a csodautas "kollega".
    Nekem a hasonló szituációk megoldásához a Tanítás adta meg a kulcsot. Azt értettem meg, hogy mindannyian tanítók és tanulók vagyunk egyszerre, azaz a Teremtő kiterjesztett érzékszervei, aminek célja Önmaga megtapasztalása.

    VálaszTörlés