2014. október 20., hétfő

Az Igaz Szeretet soha nem ér véget

Csodás, és izgalmas lesz a november! Megkértem  

Kozma Alexandrát,

írja meg, milyen különleges programot szervez nekünk, és mi inspirálta erre. Az alábbiakban az ő gondolatait olvashatod.

2012-ben  egy májusi napon megírtam az álomlistámat, melyen az első helyen szerepelt az, hogy szabaddá váljak. Akkoriban a szabadságot számomra a pénzügyi függetlenség jelentette. Nem sejtettem még, hogy a vágy és a Hívás, amit érzek, messze túlmutatnak a pénzügyi függetlenségen, és egy olyan békébe és boldogságba vezetnek, ami független a körülményektől, a múlttól és a jövőtől. 

2014. október 13., hétfő

Éjszakai, csodás kaland



Vezetőnk átölelve tartott, amíg én a sötétbe bámulva figyeltem, amint a ködbe vesző ösvényen látszólag semmivé foszlik az előttem járó. 

- Indulhatsz. Jó utat! - hallottam a fülembe suttogott szavakat, és éreztem, amint az ölelő karok leválnak rólam, és gyengéden megtolnak. Megtettem az első néhány lépést, és megdöbbenve tudatosítottam, hogy tényleg nem látok semmit. A lehető legsötétebb éjszakát választottuk arra, hogy különleges erdei sétánkat megtegyük. Nem használtunk lámpákat, és egymástól is látótávolságon kívül jártunk. Akkor még nem gondoltam, mennyire szimbolikus lesz számomra ez a félórányi, csendben megtett út, és milyen jóleső felismeréseket hoz.