2013. szeptember 4., szerda

Kezemben a könyv! Most mit tegyek?

Biztosan te is ismered az érzést, ami akkor fog el, amikor találkozol valakivel - aki látszólag vadidegen -, mégis azonnal olyan mély beszélgetésekbe fogtok, mintha évtizedek óta ismernétek egymást. 

Tamást mindössze egy éve ismerem, és ez idő alatt sem találkoztunk olyan gyakran. Ám legutóbbi beszélgetésünk során ismét örömmel fürdőztem meg az élményben, amit az nyújt, hogy olyasvalaki van mellettem, akivel azonos utat járunk. Újra egy olyan emberrel beszélgethettem, akivel - a ritka találkozások ellenére - nincsenek falak, csak őszinteség van, és egymás feltétlen támogatása. 

Mindketten érezzük, hogy bátran beszélhetünk mind az örömeinkről, mind a kihívásainkról, mert ebből nem születnek ítéletek. Épp ellenkezőleg: együttérzést és elfogadást adunk és kapunk ilyenkor, ami hosszú időre felemel és megtart.

Bár az utunk állomásai különböző formákat öltenek, mindaz, amit átélünk közben, hasonló, így jólesik ezeket is felidézni. Legutóbbi közös felismerésünk az volt, hogy nagy öröm ezekbe a megemelkedett állapotokba megérkezni, ám mindezt könnyen "ledarálja" a hétköznapok forgataga, ha nem teszünk érte tudatosan. Mindketten ráébredtünk, hogy muszáj minden egyes napon tenni azért, hogy az energiaszintünket magasan tartsuk, és egyre hosszabb időre tapasztaljuk meg a valósággal való összekapcsolódottság állapotát.

Egyszer olvastam erről egy rendkívül találó leírást: olyan ez, mintha felfelé eveznél a folyón. Ha csak egy pillanatra is abbahagyod az evezést, a folyó sodrása már elindít visszafelé. Ha csak egyetlen napot eltöltesz anélkül, hogy - nem csak  a testedet, hanem - a lelkedet és a szellemedet is táplálnád, már teret engedsz annak, hogy a régi minták, programok, sérelmek, beidegződések és félelmek elkezdjék visszanyerni az uralmat feletted.

Marianne Williamson, A csodák tanításának egyik legismertebb képviselője így fogalmazza ezt meg:

"A spirituális átalakulásnak a csendes elmélkedés, vagy meditáció épp olyan fontos része, mint az imádság.  A spirituális irodalom olvasásával együtt az imádság és a meditáció adja napi gyakorlatunk gerincét."     

Az én napi gyakorlatomat 2003 óta A csodák tanítása határozza meg, ezért olyan nagy öröm, hogy most már mindenki könnyedén hozzáférhet, aki magyar nyelven szeretné olvasni e különleges művet. Hiszen 2013 szeptemberében magyarul is megjelent, így most már bármikor te is a kezedben tarthatod a könyvet!

Ha már régóta ismered e tanításokat, akkor arra is régóta készültél, hogy mi lesz az első, amit végre elolvasol belőle az anyanyelveden. Ám, ha még keveset tudsz róla, akkor összegyűjtöttem neked néhány gondolatot, meríts belőlük kedvedre!

1. Ünnepelj!

A hivatalos magyar fordítás 10 évig készült, nagyon sokan vártuk, így valóban ünnepi érzés, hogy azóta ténylegesen a kezünkben tarthatjuk a teljes könyvet. A 2013. augusztus végén befejeződött egy éves csoportom egyik résztvevője így fogalmazott arról, mit jelenthet az életedben ez a nap:

"Ha találkoztál A csodák tanításával és megérintett, tekintsd ezt egy jelnek. Tudd, sohasem lehetsz elég hálás, hogy megszólíttattál. Hálád jele legyen őszinte elköteleződésed, odaadásod, alázatod mindaz iránt amit szeretne Neked átadni. Légy kitartó a napi feladatok végzésében. Minden apró lépés csökkenti a sötétséget." - Valaki, aki már mindörökre elköteleződött lett - 

2. Készülj fel a napi gyakorlatokra a munkafüzetben.

Olvasd el a könyv legelején lévő, rövid fejezeteket arról, hogyan jött létre ez az írás, és miről szól valójában. Majd lapozd át a kb. 600 oldalnyi törzsszöveget, és érkezz meg a munkafüzethez - oda, ahol a 365 gyakorlatot találod. 

Itt - a tartalomjegyzék után - egy bevezetésre bukkansz: ezt olvasd el nagyon figyelmesen! Minden szükséges információt tartalmaz arról, hogyan érdemes a napi gyakorlatozáshoz hozzáfognod. Majd határozd el, hogy holnap reggeltől neki is kezdesz: ott lesz kezed ügyében a könyv, és jöhet az 1. feladat ...

3. Olvasd a törzsszöveget.

Persze az is lehet, hogy nem akarsz holnap reggelig várni, így addig is kezdj bele az olvasásba: most lapozz vissza az elejére, és máris elmerülhetsz az első fejezetben arról, mit is nevezünk tulajdonképpen csodának. 

A munkafüzetben lévő 365 gyakorlat az, ami kiképzi az elmédet arra, hogy a törzsszövegben foglaltakat valóban képes légy felfogni. Így a kettővel érdemes együtt haladni: minden nap végezz el egy gyakorlatot, és minden nap olvass a törzsszövegből annyit, amennyi jólesik. 

4. Keress (vagy hozz létre) magadnak egy csoportot.

Szerencsés vagyok, mert személyesen ismerhetek néhány olyan kivételes embert, akik képesek voltak az egy évnyi, minden napos gyakorlatozást egyedül végigcsinálni. De ők vannak sokkal kevesebben. 

Mi többiek - egyszerű, földi halandók - kénytelenek vagyunk egy támogató csoport energiájához fordulni azért, hogy megtartson minket a folyamatban. Én is ezzel szembesültem 2003-ban, amikor először nekifogtam. Három hét után megéreztem a változás szelét, és ezzel egy időben úgy tűnt, "nincs" naponta 5 percem arra, hogy  elvégezzem az aktuális gyakorlatot. Mivel akkor még nem voltak csoportok Magyarországon, "kénytelen voltam" indítani egyet. (És benne azoknak, akik nem tudtak angolul, lefordítani a gyakorlatokat - akkor ez túl nagy munkának tűnt, ma már azonban rendkívül hálás vagyok érte, hogy átélhettem.)

Ezzel a szokásommal (mármint a csoport-indítással) azóta sem hagytam fel. Na jó, egy rövid időre mégis, de "az út nem ereszt", így 2012-ben visszatértem, mint tékozló leány és azóta minden szeptemberben új csapattal indulok neki ennek a csodás, egyéves utazásnak.

A 2013. augusztusában végzett csoportom egyik résztvevője így írt az élményeiről:

"Nekem ez egy út. Egy út a sok közül, ami a békesség birodalmába vezet. A nagy közös úton egy ösvény, forrás, megszabadító utazás. Keresőként találtam rá erre az ösvényre és sok szép útitársra. Szerencsém volt. Oh, yeah!  

Észrevétlenül és természetesen bont ki a nehézségekből és tesz könnyűvé nap, mint nap, miközben nem választ el az életemtől. Természetes. Olyan, mint amikor levegőt veszel. Csudás módszer a napi gyakorlatok végzése. A hétköznapok szintjén is könnyen kivitelezhető. Jómagam reggelente a villamoson szoktam kezdeni. Praktikus kis mondat, amin el lehet egész nap meditálni, egy csöpp leírással, ami bevezet az „állomásokra”. 

Szépen, szisztematikusan épül föl, illeszkedik a mindennapokhoz, az ember agyához, logikus gondolkodásmódjához. A szóhasználat az elején kicsit nehéz, ám megszokható. A Szöveg része nagyon szép. Olvasom és belefeledkezem, mögé tudok menni, mint egy szép versnek. S ha egyszer belefogsz, még többet szeretnél belőle olvasni. Belebújni. 

Csoportba járni pedig cool és még praktikus is. Kriszta könnyűvé teszi a teret. Tudod, van az az érzés, hogy érzed, jó kezekben vagy. Na, vele ezt lehet megélni minden alkalommal. Azt teszi amit gondol és mond, mindezt szépen, szeretettel, odafigyeléssel. És ezer köszönet a fordításáért, amiből még mi tanultunk, mert nem volt kész a magyar könyv. Gyönyörűen fogalmaz. Szerintem neki is diktálták ;-) Csodautas, ahogy mindenki a csoportban. Szeretettel ajánlom, próbáld ki!" - Giebiszer Gyöngyi - 

Azokról az online és személyesen találkozó csoportokról, amelyeket én indítok, itt megtalálsz minden információt:


Addig pedig emlékezz: ünnepelj, hiszen a kezedben tartott könyvvel életed egyik jelentős fordulópontjához érkeztél. Aztán pedig tedd meg az első lépést, és indulj el az úton!

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta


Töltsd le a 365 leckét és egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most 
csodákkal teli életet teremteni magadnak!
 

8 megjegyzés:

  1. Szia Kriszta,
    kezemben a könyv :)
    Már több mint egy éve a Te fordításodon élek,
    ami teljesen elvarázsolt. Ahol csak lehet maradok a réginél.
    Pécsi lévén, nem tudok csoportba járni, mert itt még nincs ilyen.
    De látatlanban is örülök minden csoportnak.
    Teri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Teri!

      Örülök, hogy jól tudtad használni a fordításomat, én is úgy érzem, hogy jól szolgált minket ebben a 10 évben, amíg a hivatalosra vártunk.

      Debrecenben hamarosan indul csoport, így abban reménykedem, egyszer csak Pécsett is lesz egy bátor csodautas, aki erre vállalkozik.

      Mihelyt hírt kapok róla, itt azonnal közzéteszem.

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés
    2. Kedves Teri!

      Minden vágyad így teljesüljön, itt a pécsi csoport:

      https://www.facebook.com/pages/Csodakurzus-P%C3%A9csen/617146844992500

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés
  2. Kedves Sarkadi Kriszta,
    A csodák tanítása című könyvre való figyelmemet legelőször Doreen Virtue könyvei hívták fel, de eddig sajnos nem volt lehetőségem elolvasni mert az angol nyelvet régen tanultam, alig használom. Köszönöm a lehetőséget, hogy most megtehetem. A könyvet megrendeltem, várom, hogy megérkezzen.
    Szeretettel:
    Anita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anita!

      Igen, Doreen Virtue szinte minden könyvében hivatkozik rá. Én is nála olvastam először róla. Valóban nagy öröm, hogy végre magyarul is hozzáférhető!

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés
  3. Kedves Kriszta,
    ma érkezett meg a könyv, nagyon vártam. Végre kezemben tarthatom. :-)
    Nagyon izgatott vagyok, azt sem tudom, hogy hogyan kezdjek neki. Úgy gondoltam, hogy előbb elolvasom-értelmezem a Tanári kézikönyvet,a fogalomtárat. Majd utána párhuzamosan minden nap egy fejezet a Törzsszövegből és Munkafüzetből.
    De továbbra is maradok az oldalad olvasója. :-)
    Anita

    VálaszTörlés
  4. Imádom a Csodák tanítását. Most a gyászra és az önvádra találtam benne megoldást. Vége a szorongásomnak. Mindenkinek javaslom. Ez egy olyan könyv, ami drága, ami benne van az meg kincs. Tegnap még sírtam, ma fülig ér a szám. :) Teri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Teri!

      Köszönöm, hogy ezt megírtad: igen, pont ezt teszi velünk ez a tanítás - a fájdalom helyett az örömöt, a zaklatottság helyett a békét, a félelem helyett a szeretetet hozza el az életünkbe.

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés